Viharsarki Kattintós

Ezért szavaztam volna Donald Trumpra

2016. november 19. 08:59 - Hácsé77

Mert nekem Hillary Clinton csak egy néninek tűnik, már bocsánat. Az ilyen nénik más országokban játszanak az unokáikkal, meg sütiket sütnek. Jól is kinézne már, ha mondjuk a te nagymamád akarna lenni itt a miniszterelnök. Otthonkában, kébzeld el, ahogy a daujerolt hajával osztja az észt. Na ugye. Szerintem ő még a mái napig nem tudta fel dolgozni, hogy a férjét le cummantotta egy őnála jobb nő.

Trumpról, ami egyből eszembe jut, az az emberség, embátia, jó ízlés. Szereti a drága dolgokat, és ha valami többe kerül, mert aranyozott, meg mert gyémántozott, akkor az minőségi is. Láttam filmen a lakását, hát azért ott van mit a tejbe aprítani. Ez az igazi csillogás, nem az Ózd, ahogy Norbi is meg írta annó. Szegény Obama, mit érezhet most, hogy egy őnála sokkal ki finomultabb valaki lesz végre az elnök. Óriási külömbségek lesznek láthatóak. Már most szemembe tűnik, hogy Obamánál nyista suska Trumphoz képest. És hagyjuk az érzelmeket meg a szippogást. Igen is az számít, hogy mit mutat az a bizonyos bankszámla. Például én is csak olyanokkal barátkozom, akik minimum BMW-vel járnak, mert adnak a biztonságra, meg eleve hogy néz már ki más autók? Tiszta szégyen.

Nem tudom, Trump mit végzett, de ha nem járt volna suliba se nagyon, nekem az menőbb lenne. Nekünk, magyaroknak ez azért is fontos, hogy Trump győzött, mert itt is támadják azokat a szakmunkást talán végzett embereket, akiknek végül össze jött az élet, mert fel emelték a feneküket, és el mentek kérlekszépen dolgozni! Igen, meg nyerik a közbenszerzéseket, mert szeretik a ki hívásokat, és tudják, mi tetszik a politikusoknak, és ők úgy csinálnak. Te meg irigykedsz otthon a panelodban, iszod az olcsó lidlis sört, és böföksz. Hazánkban is van álom, amik meg valósulnak. Nem muszály tehát egyetemekre meg akadémiákra járni, hogy utána tudálékoskodj, hogy így meg úgy. Nálunk egy gázszerelő többre viheti, mint egy professzor, mert ez is a lehetőségek hazája, és amennyiben aki meg akar gyógyulni, az tesz érte, és nem fogja például a kórházakra a saját hibáit. Egészséges ember nem szidja a kórházakat, mert nem beteg! Hanem mert dolgozik, és nem szimulál.

Remélem, Trump ízlése és élet vitele el fogadott lesz már itthon is, és nem lesz az a szét húzás, ami az egységünket szét húzza, amivel a kormányt támadják. Nálunk az is mehet, hogy egy újságnak az újságírói lusták rendesen megírni egy cikket úgy, hogy valami pozitívat is hozzá tennének végre a fel emelkedésünkhez, de nem, ők valaki mások szekerét tolják. És csodálkoznak, ha nem szívesen olvasunk hamis rémhíreket, az eszem meg áll.

Muszály leszek be szerezni Trump miatt a következők: Rengeteg más égszerek mellett nagy pecsétgyűrűk, arany véce, aranyosan szőrű pónik, nagyok, arany kőmalacok bent a nappaliban, meg ilyen oszlopok sok helyütt a lakásban, hiába mennék pont neki, kell. Kis duci angyalok szoborban, aranyból az is. Akkor garbóra kívülre rakott aranyláncok, több is, mert ezennel mutatom, hogy jól megy nekem is. És otthol is mindég drága öltönyben lennék, mert meg engedhetem. Kár, hogy még nem, de próbálok innestől többet üzletelni, okosba ezt-azt.

Van egy ismerősöm, hegesztő. Szerintem nem-e lehetetlen, hogy egy Mercit meg egy Bömöst össze hegesszen nekem, és mintha minden helyre két kocsimmal érkeznék. Ezt kéne el fogadni nekünk is, magyaroknak, ez a helyes út, nem a szegények meg a betegek bénasága. És még annyit, hogy a tévé kettőben, amit mondtak, helyesbítenék. Nemcsak egy, hanem aki nem a kormányhoz tartozó politikus, az mind buzi.

52 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr8911973098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.11.19. 11:06:03

ááá zseniális újra !! a "ki finomultabb" -ért meg külön gratuláció :-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.19. 21:28:29

"BMW-vel" - idáig olvastam, egy magára valamit is adó ember pontosan tudja, hogy az "BMW-el" :P ;)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.11.20. 01:53:13

Ez nem jött be

Harmatos irónia.

Csokáv 2016.11.20. 12:46:24

"arany kőmalacok".
Ezért önmagában megérte, de a két autóval érkezés se semmi. :)

morph on deer 2016.11.20. 12:48:38

@Chaoyang:
"Harmatos irónia."

Szerintem legalább kétharmatos, elsöbrő töppséggel!

Esther Rothstein 2016.11.20. 12:52:59

na,ez konkretan szanalmasan igenytelen,raadasul nem elegans olyanrol ironizalni amirol lathatoan fogalmad sincs

Skankhunt42 2016.11.20. 12:58:59

igen, az ilyen gondolkodásmód miatt vesztitek el a választásokat mostanában

midnight coder 2016.11.20. 13:09:10

Mondjuk anno George Washington sem számított épp jól képzettnek. Kb. ugyanazt kapta az akkori amcsi elittől, mint ma Trump. Másrészt, a pokolba vezető út csupa-csupa jószándékkal és együttérzéssel van kikövezve. Lásd az utolsó pár nagyon művelt, nagyon intelligens elnököt akik sikeresen tűzfészekké változtatták az addig sem nyugodt Közel-Keletet, létrehozták az IS-t és kirobbantották az ukrán-orosz háborút. Az egész költségeit persze az arabok, oroszok, és persze az európaiak fizetik. A liberrált sajtó pedig itt is és ott is sír hogy ezeknek a remek, humánus embereknek az országlása véget ért.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.20. 13:26:01

Én olvastam Trump 2001es, vállalkozóknak szánt könyvét, és tetszett. Már ott lehetett olvasgatni a politikai nézeteit.

Empátia? - nem ez jutna róla eszembe, de ez nem is baj. Az viszont biztos hogy hajlamos kmondani amit gondol, amitől az amerikaiak eléggé el vannak szokva...lehet hogy ezért szavaztak vmi MÁSra. Ne feledjük Trump az amerikai szemmel szinte kommunista hippit váltja a helyén.

Jó ízlés? - amerika a giccs hazája, és lehet hogy ott ez jónak számít (átéreztem az iróniát), nekem nem jön be.

Egyszóval óvatos optimizmussal tekintek az elnöksége elé, persze nem tudom jó lesz-e nekünk, vagy amerikának. Azért örültem amikor kiderült a győzelme, mert a sajtó nagyon egyoldalúan ellene fütyült.

Netuddki. 2016.11.20. 13:27:52

Teljesen érdektelen gyenge pamflet egy, a magyarok számára érdektelen elnökről.

Jakab.gipsz 2016.11.20. 13:34:50

Ha jól értem mert jól értem az a baj, hogy, Orbán csak a gázszerelőire költ, gondolom olcsóbbak mint a kő malacok, és hát ugyebár ez a baj, gondoljuk bele ha szép lassan minden gázszerelőnkre sor kerül és akkor mi lesz majd a baj.

Mert ahogyan elnézem az alternatívát az a baj, hogy nem költi az adófizetői pénzét a kockás inges igazgatóra, a fekete ruhás nővérkére, a füttyös történészre és a füves demokrata is kimaradt mint ahogyan a rasztahajú lázadó is és persze a művész világ üdvöskéje Terri Black is reklamál, hol ott ő is bizonyítani akar a neoliberális világsztár.

Egy szó mit száz az a baj, hogy Mr. Trump hülyeségekre költ a saját pénzét, Orbán pedig nem akarja mások pénzét hülyékre költeni és ez baromira nem demokratikus és ez nagyon nagy baj.
Egy szerencsénk azért van Gyuribáci vissza rohant Amerikába mert veszélyben van már ott is a demokrácia és ez is baj.

Sir Galahad 2016.11.20. 14:02:36

Gyenge, ráadásul álnaiv. Nem vagyok meggyőződve mondjuk arról, hogy Obamának kevesebb a pénze, mint Trumpnak, legfeljebb nem hivalkodik vele.

-JzK- 2016.11.20. 14:22:33

Trump győzelme egy satufék volt a szakadék előtt pár centivel, és igazából csak egy lélegzetvételnyi esélyhez jutottunk. Ha Clinton nyer, akkor vége lett volna a játszmának: annyi füstöst legalizált volna, hogy a fehér amerikának ezzel végleg és visszafordíthatatlanul vége lett volna, fehérpárti konzervatív elnököt képtelenség lett volna választani. Ne feledjük, hogy az 1965-os bevándorlási törvény elfogadása óta a nemlatin fehérek (tehát az igazi amerikaiak) aránya 90%-ról 65%-ra esett vissza.

Könnyen lehet, hogy egy atomháborút úsztunk meg, tekintve, hogy Clintonné folytatta volna az oroszokkal való hidegháborús kakasoskodást, Trump pedig végre konstruktívan le fog tudni ülni Putyinnal tárgyalni. A hidegháborús mentalitást, és az oroszellenes konfrontációra kihegyezett jelenlegi NATO-koncepciót végleg ki kell dobni az ablakon. A Nyugat ellensége ugyanis nem Oroszország, hanem az iszlamizáció és a fehér-keresztény polgári világot fenyegető egyéb etnikai-kulturális és demográfiai tendenciák. Aki russzofób, az egyrészt eltereli a figyelmet a valódi ellenségtől, másrészt háborús uszító, a tűzzel játszik.

A NATO-t vagy 1. meg kell szüntetni teljesen, mint egy hidegháborús szervezetet, vagy 2. át kell alakítani egy az egész fehér-keresztény civilizációt lefedő közös védelempolitikai általános szervezetté, amelyben Oroszország és a szövetségesei is benne vannak, és nem szólnak bele egymás belpolitikájába.

Érdekesség: most néztem újra a Fahrenheit 911 c. Michael Moore filmet, már 2001-ben is olyan táblával tüntettek a megválasztott republikánus elnök ellen a ballibsik, hogy “YOU ARE NOT MY PRESIDENT” – csak akkor még hashtag nem volt :) nihil sub sole novum…

Az amerikai elnöknek nagy hatalma van, de közel sem akkora, hogy önmagában elég legyen. Amíg az amerikai egyetemek SJW-ista janicsárképzőként funkcionálnak, az csak ontani fogja magából a fehér keresztény konzervatív világot gyűlölő belső ellenséget.

További érdekesség: a Heartiste oldal már akkor teljes mellszélességgel Trump mellett állt, amikor még távoli reménysugárnak is abszurd volt, hogy elnökké választják. Azt hirdették, hogy ő a PUA/alfahím stb. technikákat mesterien alkalmazta, és bebizonyította, hogy nem csak egyéneken működik, hanem a feminin lelkületű népen is.

Szerencsére ahogy 2006 után elkezdett kiépülni hazánkban a nemzeti radikális szubkultúra, úgy amerikában is egyre erősödik az alt-right, és Steve Bannon és Trump szövetségével minden eddiginél nagyobb szerephez juthatnak. Persze az ellenség jelenleg sokkal nagyobb és erősebb, és mesteri taktikázásra lesz szükség.
Magyar szempontból óriási öröm, hogy befejeződik végre a jobboldali kormánynak a mindenféle liberális baromságokkal való basztatása. Steve Bannon portálja, a breitbart egyébként kifejezetten magyarbarát, a magyar kormány bevándorlásellenessége szinte már legendásnak számít náluk, a kommentelők jó része meg azt hirdeti ott, hogy Magyarország a legjobb európai ország :)

Pl. a nemrég elhunyt Antonin Scalia és a remélhetőleg hamarosan visszavonuló/elpatkoló Ruth Ginsburg helyére Trump konzervatív bírákat nevezhet ki az alkotmánybíráskodást is gyakorló amerikai Legfelsőbb Bíróságba, így meglesz a konzervatív többség és vissza lehet vonni pl. a buziházasságos határozatot.

A nyugati kultúrmarxista vezetők reszkedhetnek, óriási repedés keletkezett a világrendjükben. Már csak az kell, hogy jövőre az AfD megbuktassa Merkelt.

Plusz az én privát vágyálmom: lecserélni Ferenc pápát Richard Williamsonra, vagy legalább Jude Law karakterére, XIII. Piuszra :)

Lassan szépen megbomlik a gonosz tengelye.

Adja Isten, hogy törjön már meg végre ez a gonosz átok, ez a rút varázs, amely a nyugati civilizációt az elmúlt fél évszázadban maga alá gyűrte!

-JzK- 2016.11.20. 14:23:42

Várható fejlemények: a választási eredmények kihirdetése után fellángoló tüntetésekből látszik, hogy a liberálisok olthatatlanul gyűlölik Trumpot és mindazt amit az személye képvisel (a klasszikus fehér, keresztény, polgári amerika). A tüntetések könnyen lehet, hogy nem fognak alább hagyni, sőt radikalizálódni fognak. Persze az agymosott fehér sörösüvegvállú SJW-ista hülyegyerekek nem fognak nekimenni a rendőröknek, ellenben a millitáns fekete csoportok (Black Lives Matter, Black Panther Party, Nation of Islam, stb.) vagy a mexikói kartellek könnyen lehet, hogy igen.

Egyes balliberálisok immár a megválasztott elnök elleni merényletről álmodoznak, vagy a First Lady megerőszakolására buzdítanak, na ezzel könnnyen lehet, hogy kihúzzák a gyufát, ugyanis Amerikában az ilyesmit NAGYON komolyan veszik, aki ilyeneket írkál, könnyen lehet, hogy egy narancssárga zsákban tölti a következő pár évet Guantanamon. Meg ne feledjük, hogy az amerikai rendőrség nem könnygázzal és gumilövedékkel szokott dolgozni, hanem minden további nélkül lepuffantják azokat, akik a rendőrökre támadnak, és minden jogvédő ajvékolás ellenére a közvélemény többsége ezen nemhogy nem háborodik fel, hanem helyesli is.

Továbbá ha a szélsőliberálisok eldurvulnak valószínűleg elidegenítik maguktól a demokrata szavazók azon remélhetőleg nem is kis részét, amelyből még nem ölték ki teljesen a hazafiságot. Ugyanis az amerikaiak jó része igenis büszke a patriotizmusára, az elnöki intézményt és a fegyverős erőket pedig nagy tisztelet övezi. Aki pedig ezekre támad, a közvélemény túlnyomó többsége politikai pártállásra tekintet nélkül ezek ellen fog fordulni. Trump pedig a közvélemény széles többségének jóváhagyásával verheti majd le a szövetségi kormányra támadó csőcseléket.

1ghost 2016.11.20. 14:38:10

Na ja bazdmeg, Trumpf! Meg kellett volna nézni a három elnökjelölti vitát, oszt a szerző nem írna ilyen baromságokat, hogy Trumpf. Ja, mondjuk ahhoz érteni kellene angolul.

Trumph, aki a nőket külseje alapján minősíti, becsmérli őket, Obama feleségének volt egy kibaszott jó beszéde erről, bejárta a világot, hogy ki is valójában Trumph.

Csak hülyék vagytok ti mindehhez, na ez itt a gond. Nem rég láttam, egy jó feliratot, Angliából. "American tourist can enter this pub only if they are accompanied by an adult."

Na ez a nagy büdös helyzet. Meg az, hogy most már az amiknak is megvan a maga orbánja, nekiáll szétkúrni az USÁ-t, ami persze nagy pofára esés lesz, mert azért még csak van arrafelé néhány száz éves hagyománya a demokratikus gondolkodásnak, nem megy az olyan könnyen, mint mifelénk a tetves, korrupt, tolvaj fidesznek.

Ja végezetül egy idézet a cikkből: "mert fel emelték a feneküket, "

No, el kéne mán' végezni azt a rohadt nyóc elemit, bazdmeg, hogy legalább az ige, mög igekötő, a helyén legyen, mert nem kéne itt ennyire nyilvánosan fajtalankodni a magyar nyelvvel.

Hmmm? Stim?

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.20. 14:45:21

@1ghost: 'Trumph, aki a nőket külseje alapján minősíti, becsmérli őket, Obama feleségének volt egy kibaszott jó beszéde erről, bejárta a világot, hogy ki is valójában Trumph. '

Épp csak az amerikaiakat nem érdekelte Obamáné beszéde erről (sem).

burgener 2016.11.20. 14:50:32

Hát igen, Amerika Torgyán József helyi változatát választotta, nem kell azért kinyalni egy gusztustalan húgyagyú tahó valagát, mert "nem liberális".:-)

Attilajukkaja 2016.11.20. 15:04:05

"Trumpról, ami egyből eszembe jut, az az emberség, embátia, jó ízlés."
:o)))
Ja, nekem is. De foleg az embatia, a hemverseg es jo igles. Foleg ez utobbi!
A szerzot is "le cummanthatna" mar valaki, hat ha akkor abba hagyja az i ras t.

Attilajukkaja 2016.11.20. 15:05:26

@1ghost:
Na de ki az a Trumf vagy Trumph?

Attilajukkaja 2016.11.20. 15:06:58

Ez nem ironia, hanem szenvedes!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.20. 15:22:31

@-JzK-: takonygerinc, már megint ez a libsizés... legalább tudná a tetves fajtád, hogy mit jelent a szó.

Advanced Flight 2016.11.20. 15:23:25

Oly sok egyéb mellett veszíteni sem tudtok :-P

incze 2016.11.20. 15:38:19

@Kón Bandit: hogy az "amerikai népet" clinton ne, vagy trump jobban érdekelné, ezt így nem mondanám, majd 2 millióan szavaztak clintonra többen, mint trumpra, csak választástechnikailag nem jó eloszlásban.

"a nép"-re nem lehet hivazkozni, inkább csak néhány vidék (elsősorban a közép-nyugat) néhány választói csoportjára (elsősorban iskolázatlan fehérek), akik nem nagy számban, de épp elegen emgjelentek (nem szoktak szavazni), és épphogy megfordították ezeket a helyeket (50 ezer szzavazat három államban máshogy, és ma clinton az elnök).

sok mindent lehet mondani, de ilyet, hogy "a nép", nem nagyon.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.20. 15:48:24

@incze: Persze, továbbra is nagyon megosztott amerika. Mindenesetre teljesen mást várt az inkább liberális sajtó, nem csak a közép-nyugaton hanem pl. Floridában is. Nem csak a redneckek között bár a csalódott liberális sajtó (tehát amerika összes országos TV hálózata a Fox-ot kivéve) aki a szavazatszámlálás megkezdéséig 90%-ra tette Hillary győzelmét, most nagyon csalódott és valamivel vigasztalni kell a híveket (hiába hazudoztunk a kampányban, megbuktunk, de legalább mi vagyunk az okosak, ők meg a buta szájszagúak..:D).

Ez ismerős itthonról is.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.20. 15:55:39

@incze: A fordító államok, tehát akik a múltkor a demokratákra szavaztak, most Trump-ra:

Közép-Nyugat - Iowa (6 elektor), Wisconsin (10 elektor), Trump győzelme ezek nélkül is megáll

más régió - Ohio (18 elektor), Pennsylvania (20), Florida (29)

www.nytimes.com/elections/results/president

incze 2016.11.20. 15:55:44

@-JzK-: trumpot, tényleg utálják a tüntetők, de hogy a valóság sós trump képviselné a "klasszikus keresztény polgári amerikát", szimpla sültbaromság.

midnight coder 2016.11.20. 16:05:23

@1ghost: "Nem rég láttam, egy jó feliratot, Angliából. "American tourist can enter this pub only if they are accompanied by an adult.""

Érdekes. Ezek ugyanazok a britek akiket már hónapok óta tahóztok a BRExit miatt ?

"Meg az, hogy most már az amiknak is megvan a maga orbánja, nekiáll szétkúrni az USÁ-t, ami persze nagy pofára esés lesz, mert azért még csak van arrafelé néhány száz éves hagyománya a demokratikus gondolkodásnak, nem megy az olyan könnyen, mint mifelénk a tetves, korrupt, tolvaj fidesznek."

Ja. Csak úgy tűnik, hogy hiába a néhány száz éves hagyomány, ha a mexikóból az elmúlt pár évtizedben átszivárgott polgárok és elvtársaik nem igazából képesek Pl. a demokratikus választás végeredményét elfogadni. Persze, ha ilyet mondjuk a Jobbik csinál a szocik győzelme után, akkor a büdös lábú kelet-európai tahók nem ismerik a demokratikus játékszabályokat, ha az amerikai nyam-nyamok, akkor a művelt USA polgárok harcolnak a progresszió értékeinek védelméért.

midnight coder 2016.11.20. 16:06:54

@Hóhér az utolsó barátod: " legalább tudná a tetves fajtád, hogy mit jelent a szó." De az milyen jó lenni, ha a honi liberósboslik tudnák!

Mercel 2016.11.20. 16:08:51

@Advanced Flight:

És te mit tudsz kistáska?:)

MÉG nem tartunk ott, hogy egy rakás retardált mondja meg mit gondoljon valaki akibe szorult némi igazságérzet és empátia.

El van fogadva, hogy egy hazug, agyhalott idióta lett az USA elnöke.
Na, most jó?:)

Ettől még a saját országában a nagy többség irgalmatlanul utálja, a világon meg gyakorlatilag mindenki akibe csepp kis ész szorult.

Na menj szépen csapd ki a trump, putyin, erdogan és orbán babákra.

Mercel 2016.11.20. 16:09:38

A poszt egyébként nem rossz.

Külön pontot ér az átlagos trump, putyin és orbán szavazó szóhasználata és helyesírása.:)

Mercel 2016.11.20. 16:11:55

@Kón Bandit:

Mert trump az az igazmondás szobra. (Tehát nem csupa hazugsággal és gyűlöletbeszéddel nyert meg egy választást, nyilván nem.):

Mint itthon szeretett vezérünk és csicskahada.:)
Igazad van. Ismerős.

incze 2016.11.20. 16:14:56

@Kón Bandit: így van. amikor ezt mondják, úgy számolnak, hogy trump győzelme a három meglepetés államban (iowa, ohio, florida nem igazi meglepetés) nagyon vékony volt:

pennsylvania: 68k
michigan: 11k (még számolják, és fordulhat, bár nem valószínű)
wisconsin 20k

68/2 + 11/2 + 20/2 < 50K - azaz, ha a fele másképp szavaz ebben a három államban, ezt a három államot, és vele az elnökséget viszi clinton. mindhárom államban egébként magas (10% körüli volt azok száma, akik az utolsó pillanatban döntötték el, melyikre szavaznak, és mindhárom államban inkább trumpra szavaztak az utolsó pillanatig halogatók)

koala kóla 2016.11.20. 16:16:52

'Ettől még a saját országában a nagy többség irgalmatlanul utálja'@Mercel:

tyüha, nem lennék a helyében

Mercel 2016.11.20. 16:18:35

@Kón Bandit:

Mert trump az az igazmondás szobra. (Tehát nem csupa hazugsággal és gyűlöletbeszéddel nyert meg egy választást, nyilván nem.):

Mint itthon szeretett vezérünk és csicskahada.:)
Igazad van. Ismerős.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.20. 16:21:23

@Mercel: Trump szóhoz sem jutott a sajtóban, tehát nem tudjuk mit hazudott.

Róla viszont hallottunk sok mindent, ennek ellenére őt választották.

Mercel 2016.11.20. 16:23:47

@-JzK-:

"szélsőliberálisok "

Ezen besírtam.:D

Azt mondjátok már meg nekem, hogy 40-es IQ alatt, hogy a fenébe tudtok új eddig ismeretlen kifejezéseket létherohozni?:))
Ja, hogy értelmetlenek.
Az más.
Úgy már a hülyéknek is megy.
És gyakoroljátok is úgy látom.
Hajrá.:)

Visceroid 2016.11.20. 16:26:06

@Tibi !: "Teljesen érdektelen gyenge pamflet egy, a magyarok számára érdektelen elnökről. "

Trump egyáltalán nem érdektelen a magyarok számára. Most, hogy az USA is "felzárkózott" hozzánk, újból puszipajtások lehetünk. Ez azért nem rossz.

Mercel 2016.11.20. 16:28:13

@Kón Bandit:

Azért ezt a nem jutott szóhoz-t én nem tudom igazán komolyan venni.:)
Meg ugye az előző 30 évről sem volt semmi tudható.
Ami meg mégis az alapján egy jó ember és egy korrekt üzletember képe rajzolódott ki, igaz?:)

midnight coder 2016.11.20. 16:29:06

@Mercel: Nem, semmiképpen nem a nagy többség utálja. Ha így lenne, nem lehetett volna elnök. És a világban is csak az idióták siránkoznak azon, hogy nem az banya nyert. Az elmúlt 3 ciklus alatt az amcsik ügyesen lángba borították a Közel-Keletet, Ukrajnát, ha a bányarém hatalomra kerül akkor jó eséllyel még egy atomháborút is összehoztak volna, persze mindezt a szeretet, világbéke és demokrácia szent nevében.

midnight coder 2016.11.20. 16:32:02

@Mercel: "Ja, hogy értelmetlenek. "
A liberalizmus ugyanolyan ideológia mint a marxizmus, a nácizmus, stb. És mint ilyet ugyanúgy túl is lehet tolni. És abból még soha, sehol nem származott semmi jó, ha egy ideológiát túltoltak: a náciknál sem, a kommunistáknál sem, és bizony így van ez a liberalizmusnál is.

koala kóla 2016.11.20. 16:32:06

Lehet hogy mostantól Joe Biden ritkábban fog erősödő kelet-európai újfasizmusról handabandázni, bár ki tudja?

Más hatása aligha lesz minálunk.

jágör68 2016.11.20. 16:36:18

Ez nem épp telitalálat.
Az amcsiknak ugyanúgy nem kelltt se Trump, ahogy nem kellett Killary sem.
Viszont a az álhíreket, áigazságokat nyomató mainstream média egyértelműen Killary-t nyomatta- így az amerikaiak nagyon helyesen egy gigantikus fuck You- val jutalmazták ezt a médiaelitnek.
Plusz, ahogy midnight coder írta- a töbség szerencsére átlátta, hogy Killary- val egy atomháborúba masíroztak volna bele önként és dalolva.
Persze a demokrácia és az emberi jogok szent ügyének nevében...

Trumpról meg csak meg kell nézni a CNN, BBC kommentárjai nélkül készült beszédeket.
Semmi rasszista, náci, antiszemita, stb, stb nincs benne.
Nagyon kilógott a lóláb és az amerikai kisember bemutatott a trükkmestereinek.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.20. 16:40:30

Lesznek itt érdekesebb dolgok is, mint Trump győzelme:

- olasz népszavazás december
- osztrák elnökválasztás
- francia elnökválasztás
- német választások (Merkel újraindul)

Nem lesz unalmas jövőre.

incze 2016.11.20. 16:58:36

@Kón Bandit: ez sem igaz, trump (becsületére legyen mondva) nagyinterjút adott pl. az "ellenséges" wapo-nak (www.washingtonpost.com/blogs/post-partisan/wp/2016/03/21/a-transcript-of-donald-trumps-meeting-with-the-washington-post-editorial-board/ ), szerepelt a tévékben, sokkal nagyobb teret szelt ki agának, mint clinton. más kérdés, hogy az állításainak, kijelentéseinek utánakmentek, külön műfaj lett a trump fact check, de ezt tán nem kell a sajtó szemére vetni. ez láthatólag nem volt ellenére, jól illett a mantrájához, hogy a sajtó üldözi, és ellenséges vele szemben.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.20. 18:18:39

@incze: 'külön műfaj lett a trump fact check, de ezt tán nem kell a sajtó szemére vetni.'

A sajtó szemére azt kell vetni, hogy Clintonék szennyesével nem foglalkozott. Ha nem lett volna wikileaks, alt. média akkor Clintonné az elnök. De a mainstreamben ezután se az ment hogy ezt tán n em kellett volna, hanem az hogy gonosz oroszok szivárogtatták ki a csalásaikat, hogy ezzel beavatkozzanak a választásba (utóbbi igaz, de mi köze ennek bármihez).

incze 2016.11.20. 20:00:17

@Kón Bandit: ez sem igaz. clinton "szennyesével" (mail szerver, clinton alapítvány) kurva részletesen foglalkozott a teljes sajtó (az előbbit eleve a the nytimes robbantotta ki). az, hogy az "oroszok" beavatkoztak számodra "mi köze ennek bármhez" kérdés, egyelőre a zömnek nem. egyébként azok közt a szivárogtatások közt újdonság (a mainstream amerikai sajtóban nem agyontaglalt értesülés) egy volt, hogy a demokrata pártvezetés clintont szabálytalanul és elég durván előnyben részesítette. viszont ez a "szennyes" is megkapta a maga sajtóját, és meg is lettek a pártbéli következményei.

próbálj meg valami olyasmit találni ami igaz, mikor nem is egészen világos mi mellett szólamlasz föl.

az amerikai sajtó tényleg elég egyöntetűen

alkalmatlannak ítélte

trumpot az elnökségre, az a része is, amely clintont elutasította. még a republikánus (sokszor élesen republikánus) irányultságú nagyobb lapok is. ez *nem* ellenségesség, hanem mérlegelés, ahhoz bizonyos világlátás kell, hogy minden háború, amelyben csak ellenségek, eg barátok vannak.

Advanced Flight 2016.11.21. 00:30:05

@incze: "az amerikai sajtó tényleg elég egyöntetűen alkalmatlannak ítélte trumpot az elnökségre,"

"'a sajtó üldözi, és ellenséges vele szemben. "

Tehát igaza volt.
De szerencsére nem az amerikai sajtó dönti el, hogy ki lesz az elnök.

Advanced Flight 2016.11.21. 00:32:28

@Mercel: egyszerű vagy, mint a faék :-) meg mint a Trump ellen randalírozó csőcselék. Épp most lép át rajtatok a történelem.

F. Nagy Zakariás · www.safespace.blog.hu 2017.02.03. 10:43:07

Kérlek szépen, pont azt beszéltük múlt héten a Queertündérben (isteni a kézműves karamellás sörük bytheway, csak ajánlani tudom), szóval azt beszéltük a haverokkal, hogy éppen az ilyen ocsmány, szűlkátókörű macsóista gondolkodás miatt tart a világ ott, ahol.

Mert megkaphattuk volna Clintonnét. Nem csak az amerikaiak; mi mindannyian. Elnökasszony lehetett volna belőle. Mindenki elnökasszonya, tudod, mint Lady Diana. Komplett programja volt. Komp-lett prog-ram-ja! Ő lehetett volna az első elnökNŐ az USÁ-ban, már csak ezért is megérte rá szavazni, hogy véget vessen a mindennapi szexizmusnak és maszkulin-hegemonizmusnak. Bebizonyíthatta volna, hogy a nemek közt nincs semmi különbség. Már csak azért is jobb elnök lehetett volna, mint ez az ocsmány, oroszokkal és fasisztákkal kokettáló Trump, mert a nők általában véve is sokkal toleránsabbak és odafigyelőbbek, mint a férfiak. Kaphattunk volna egy békésebb világot, ahol foglalkoznak az elnyomott minoritásokkal is. Ahol a transnemű bigender személyiségeknek nem kell szégyenszemre a férfi vagy női mosdót használni, és ahol még hírből sem ismerik a testszégyenítést vagy az ageism-t. Clintonné gyógyírt nyújthatott volna ezekre a súlyos problémákra, és elhozhatott volna egy gyűlölködéstől mentes, toleráns világot.

Ehelyett megkaptuk ezt az arányérzékét vesztett, szexista Trumpot, aki - bocsánat a vulgaritásért - rá se bagózik a társadalmi kisebbségekre. És mindezt köszönhetjük a sok tudatlan, visszataszító fehér prolinak, a szexista-rasszista csőcselék férfiaknak és az agymosott női segédcsapataiknak. Undorodom ettől a világtól.
süti beállítások módosítása