Viharsarki Kattintós

Jól kifogtuk ezt a Soros Györgyöt

2016. május 22. 16:10 - Hácsé77

Soros György a hibás. György bácsi dróton rángatja Clintonékat, Obamáékat, az Atlanti óceánt is ő hullámoztatja, hogy az koptassa a kontinenseket. Emlékszem még a Soros György mentes időkre. Kacagtunk a réten, boldogok voltunk, mert nem volt Facebook.

Csak az emberi kapcsolatok őszintesége, Soros György nélkül. Fára másztunk, télen havat ettünk, nyáron szurkot, és édes volt minden falat, nem volt hányingerünk, mint most, amikor Soros György les ránk minden utcasarkon. Kimondom hát, hogy minket Soros György megerőszakolt. Nem úgy, ahogy az úsztató bácsi tette anno, itt lelki erőszakról van szó. Soros György minket terrorizál. Lenne nekünk kultúránk, művészetünk, de Soros György bepiszkít mindent. Hány és hány támadást kell még elviselnie egyre épülő demokráciánknak? Élhetnénk szabadon, de Soros György rabigába taszít minden igaz magyart. Ne hagyjuk magunkat! Hol van már Gyurcsótány vagy Libajnai? Ugyan, hol? Ők voltak Soros György előfutárai, kisegerek, akiktől - utólag kiderült - nem kell félnünk, mert kevesek Soros Györgyhöz. György bácsi el akarja tiporni a kormányunkat, mert nem tetszik neki, hogy itt minden fejlődik. A kisvonat, a stadion, és még sorolhatnók reggelig. El akarja tőlünk venni a vasúti közlekedést, és a góljainkat is. Mert mi a fontos egy nemzet életében? Az, hogy hány gólt lő. Rendben, van kultúra is, valahol biztosan, de a labdázás nagyon fontos dolog. Ne mondja nekem Soros György, hogy őtet nem babonázza meg az, ahogy gurul egy labda. Csak irigy a fociban egyszer nagyon régen elért sikereinkre, és direkst ellenünk szurkol. Soros Györgytől az is kitelik, hogy leállíttassa a föld forgását, mert öregedik, és nem akarja, hogy holnap legyen. És az is kitelik tőle, hogy ezt a földleállítást hétfő reggelre teszi, nem ám péntek délutánra. Nekünk annyi. Jól kifogtuk ezt a Soros Györgyöt. Romlassza csak tovább a világszínvonalú egészségügyünket. Ügyes, köszönjük. Elegem van Soros Györgyből. Lett volna egy jó napom, erre tessék. Én nem mondom, hogy György bácsi összesküvött volna ellenünk, csak a tényeket mondom, hogy egyszerűen kicsinál Soros György. Hát mit akar mondjuk tőlem Soros György? Miért nem vagyok neki így jó, ahogy vagyok? Miért kell kikészítenie napról napra? Tiszta idegben vagyok minden miatt eleve, erre Soros úr meg lecsap rám, érzi, kiszagolja a gyenge pontjaimat, és nekem annyi. Igen, legyőzött engem Soros György, megadom  magam neki, nincs értelme tovább küzdenem ellene, mert csak még nyomorúságosabb szenvedés vár rám. Elvetted az életemet, eltiportál, legyőztél engemet, Soros György. Te gonosz háttérhatalom, te bábjátékos, te. Agyontapostál, küldheted rám a sok homoki niggert, hogy befeküdjön az ágyamba. Ettől vagy te boldog. Gratulálok.

89 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr218738568

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ulfkotte: Így alakítaná át Soros György Magyarországot is 2016.05.30. 07:57:28

“Az 1913-ban alapított, jó hírű balliberális brit hetilap, a New Statesman már 2003-ban leleplezte egy hosszú cikkben azt, hogy Soros György kiket bíz meg vezetői feladatokkal az általa is finanszírozott, állítólag közhasznú szervezetekben: gyakran az ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az antiochiai szent kézigránát 2016.05.23. 08:57:21

Ezt a posztot is Soros penzelte (meg ezt a kommentet is, de ezt inkabb hagyjuk).

laci_52 2016.05.23. 09:02:59

Soros az én szememben nem magyar ember, így aztán hazaárulónak sem tudom minősíteni, mert nem itt van a hazája. Az viszont tény, hogy egyfolytában Magyarország ellen áskálódik.

Nagyon gagyi ez a poszt.

bandinyúl 2016.05.23. 09:17:24

Hácsé77
Neked tényleg elgurult a gyógyszered.Az az egy biztos.Nézesd meg magadat szakorvossal,az majd megállapítja
hogy már így születtél,vagy évek alatt lettél ilyen ökör.

MACISAJT 2016.05.23. 09:19:35

soros és háttérhatalma az összes antiszemita toposz megtestesítője, Henry Ford " nemzetközi zsidójától" egészen a Cion bölcsinek jegyzőkönyvéig.

soros(ok) mindig voltak, léteztek, és elsősorban miattuk utálták, gyűlölték, üldözték a zsidókat, az ókortól az új korig, országoktól, kontinensektől függetlenül.

Kivlov 2016.05.23. 09:26:33

föld alá bújhatna már soros is...

Le a Fidesz maffiával! 2016.05.23. 09:50:28

Az ostoba, agymosott, tanulatlan, proli Fideszeseknek pont elég ez a Soros Györgyözés ahhoz, hogy ne vegyék észre azt a mértéktelen rablást amit imádott pártjuk vezérei művelnek.

Hopp kiderült, hogy Matolcsy 200 millárdot lopott el, nini, máris bedobják a Soros bombát. Hülye proli Fidesznyik, foglalkozz csak a háttérhatalommal, Sorossal meg a migránsokkal, addig se veszed észre, hogy kilopjuk a szemedet is! Közben megdögölhetsz a kórházakban mert se orvos, se ápoló, se kézferőtlenítő, se gumikesztyű nincs már (helyettük vannak csótányok és poloskák), de sebaj, mert legalább a migránsoktól meg Soros Györgytől megvédett a te pártod.

Ez az ország megérdemli a sorsát.

Azt kívánon, bár igazuk lenne ezeknek a Fideszes barmoknak mégis, és Soros venné a fáradtságot, hogy eltapossa őket. Örökké hálás lenne neki a magyar nép!

erol 2016.05.23. 09:56:26

@laci_52: Miért gagyi? Ugyan azt mondja amint te.

igazi hős 2016.05.23. 10:03:26

Látom, megint jöttek páran, akik be vannak oltva irónia (és gondolkodás?) ellen.
Nem lett túl jó a poszt, de a reakciók feldobják.

.Gordon Gekko. 2016.05.23. 10:06:57

Obama és clintonné kampányát soros támogatja. Ennyi.

2016.05.23. 10:30:10

Én is Sorostól kapom a pénzt a kommentjeimért. Egy Orbánozás 100 Ft-ot hoz a konyhára, gülüszeműzés 50 Ft-ot fizet. De elég jól fizet az olyan témákban is, mint a buzik, drogosok, házasságtörők, migránsok védése, vagy a magyar nemzeti jelképek gyalázása. Állítólag jövő héten bónuszt kapunk Putyin fikázásáért, lehet valamire készülnek a Soros mögött álló gyíkemberek.

Pan Modry 2016.05.23. 10:31:42

Ha ilyen primitiv kormanya van egy orszagnak, akkor milyenek lehetnek a valasztopolgarai?

nu pagagyí 2016.05.23. 10:38:24

Ha nem üldöztük volna el őt is, mi lennénk a "háttérhatalom". Kár, hogy Magyarország egy olyan hely, ahol a tehetséges emberek közmunkáznak, vagy valamilyen irodában töltögetik a belégeket egy bunkó főnökkel a nyakukban. Magyarország a tehetségtelenek paradicsoma.

Pan Modry 2016.05.23. 10:50:49

@nu pagagyí:
Valojaban nincs semmilyen hatterhatalom, csak olyan kormanyok akik fosul kormanyoznak, emiatt nehez a csoringer statuszbol kitorniuk az allampolgarok nagy reszenek, es ez a hatterhatalom, Sorosgyuri, illmuniatusok stb... duma csak kifogas nekik.
Bar MO-on van eleg primitiv ember ahhoz hogy ezt beszopja...

(Vajon Esztorszagot, Szlovakiat es Csehorszagot miert nem tamadja a hatterhatalom?)

$pi$ 2016.05.23. 10:50:50

@Le a Fidesz maffiával!: "Hopp kiderült, hogy Matolcsy 200 millárdot lopott el"

Legalábbis ezt hazudjátok. Hogy ne derüljön ki Soros milliárdokat költ arra, hogy politikai hatalmat szerezzen szerte a világon, amivel aztán befolyásolja a piacokat és milliárdokat keres.

Mennyit keresett Soros azon, hogy az mszp bedöntötte az országot utána meg milliárdos kölcsönöket vett fel? Mennyit ért meg neki, hogy hetekkel előbb tudta mi fog történni?

erol 2016.05.23. 11:00:28

@$pi$: Ja ez aztán a tuti üzlet. Te miért nem ezt csinálod?

erol 2016.05.23. 11:01:44

@$pi$: "Mennyit keresett Soros azon, hogy az mszp bedöntötte az országot utána meg milliárdos kölcsönöket vett fel? Mennyit ért meg neki, hogy hetekkel előbb tudta mi fog történni?"
Legalábbis ezt hazudjátok.

.Gordon Gekko. 2016.05.23. 11:02:31

@Pan Modry: esztorszagot, szlovakiat es langyelorszagot is tamadja természetesen....meg ukrajnát

Persze nehéz ez ha csak magyarul tudsz olvasni.

nu pagagyí 2016.05.23. 11:03:15

A jobboldal azért hőzöng mert nem talált egy olyan milliárdost, aki a cigányozást, zsidózást és Putyin elvtárs magyarországi imázsának fényezését támogatja. Addig, amíg nem találnak ilyet, sajnos marad a közpénzből történő önellátás.

jágör68 2016.05.23. 11:07:17

A poszt elfelejti megemlíteni, hogy ez "jóságos üzletember" a fél világból ki van tiltva sortolásai, spekuláció miatt, amikkel országokat döntött romba.

Az is elfelejtődik megemlíteni, hogy a világ közvéleménye továbbra is az USA-t tartja a világ biztonságára a legnagyobb veszélynek. Második helyen Pakisztán- az indiai szavazatok miatt- harmadik helyen pedig Izraelt.

Ideje lenne már az agresszorok s*ggnyalása helyett saját véleményt kialakítani.
Dehát a CIA/ NSA jól fizet:

www.hidfo.ru/2016/05/otszorosere-no-az-amerika-barat-ujsagirok-anyagi-tamogatasa/

omboz 2016.05.23. 11:08:08

1. Attól, met a fidesz lopcsalhazudik, (mint a baloldal), attól Soros ügyben igaza lehet.
2. A bankokrácia-nemzetközi nagytőke homogén emberformát szeretne, nemzetállamok nélkül. Nem csak a mi országunk áll az útjában, max. nekünk ez a legfontosabb.

Le George Sorossal! Vesszen a nyomorult!

.Gordon Gekko. 2016.05.23. 11:10:12

A soros taktika a következő:

Ahhoz hogy jól lehessen keresni, olcsón kell venni. Ukrajna nem volt sorosnak elég olcsó, ezért polgárháborút robbantott ki. Az ukrán kormány fele nem is ukrán, hanem pl. Amerikai....mindent szarért hugyért vásárol fel soros, mint nálunk 90 után.

Az új ukrán elnök zsidó, soros sorstalan társa. A korrupció ma a többszöröse annak ami az oroszbarát kormány alatt volt, pedig az se volt semmi. Ukrajnát sújtja a világ egyik legdurvább kivándorlása.

Ilyen az ha sorosék akcióznak.

Romanee Conti 2016.05.23. 11:21:41

@$pi$: Egyetértek! Ne a tényeknek higyj, hanem a Fidesznek. Azért, még egy ilyen makulátlan talpig becsületes kormány esetében is jó lenne ha lennének ellensúlyok. Esetleg független ügyészség, alkotmánybíróság, köztévé, igen, volt ilyen! De bizony most nincs. Ez egy light diktatúra, nem szerintem, a katulikus lexikon szerint is... lexikon.katolikus.hu/D/diktatúra.html

Pan Modry 2016.05.23. 11:40:09

@.Gordon Gekko.:

na meselj csak kiskomam, angol, nemet forras johet :)
de ide bizony tobb kell mint az a kocsmapolitizalas amit az alkoholista haverjaiddal es a degeneralt csaladoddal szoktal muvelni!

Pan Modry 2016.05.23. 11:42:40

@$pi$:

hubazzeg, az osszeeskuves elmeleteid rendkivul szokrakoztatoak, tenyleg szorakoztato latni hogy vannak hozzad hasonlo olyan emberek ahol a nagyfoku primitivseg magas onbizalommal tarsul...

Pan Modry 2016.05.23. 11:45:19

@erol:

lehet kulonbozo valutak shortolasara jatszani, de ennek semmi koze jopar dologhoz amit ezek a segghulye konteosok idefinganak, egyszeruen annyira latszik hogy budos fingjuk sincs a penzpiacokhoz, de mivel az eletben nem tudtak egy ketfos BT penzugyi dolgait sem kezelni, ezert megnyugtato nekik az a hit hogy atlatnak vmi titkos osszeeskuvest ami a valosagban nincs is.

Pan Modry 2016.05.23. 11:46:27

@omboz:

vmi bizonyitek esetleg?

Pan Modry 2016.05.23. 11:47:08

@.Gordon Gekko.:

aha, tenyleg, bizonyitek, forras?

déjá vu39 2016.05.23. 11:48:09

@.Gordon Gekko.: Viktorét, Tóniét, Lajosét meg nem. Ez hiba, ezért kell nekünk támogatnunk, akár akarjuk, akár nem.

Pan Modry 2016.05.23. 11:49:07

@jágör68:

ha egy orszagnak rosszak a fundamentumai, akkor erdemes lehet ellenuk fogadni, ennyi...
Nem a shortoloas donti be a dolgokat ilyenkor, hanem a fos gazdasagpolitika (csak eppen akik azt a fos gazdpolt csinaljak, nem vallaljak erte a felelosseget hanem a hozzak hasonlo hulyek miatt tudnak Sorosra mutogatni)

déjá vu39 2016.05.23. 11:49:28

@jágör68: Azért a "világ közvéleménye" kicsit túlzás.

déjá vu39 2016.05.23. 11:51:19

@nagybalfasz: Én is szeretnék ebbe a körbe bekerülni. Lehet?

Pan Modry 2016.05.23. 11:52:00

@jágör68:
ahha hidfo.ru

na ez aztan a komoly es hiteles forras (se szerzo neve, se impresszum), azt hiszem ennyi eleg is :DDD

Pan Modry 2016.05.23. 11:52:55

@nagybalfasz:

beszkennelned a payslipet (vagy teljesitesi konfirmaciot), a neveded nyugodtan huzd at.

Pan Modry 2016.05.23. 11:54:42

@.Gordon Gekko.:

ha ennyire ismeritek Soros taktikajat hogy lehet hogy az oreg meg mindig szarra szopatja a hozzad hasonlokat, muhahahahahhaha

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 12:41:55

A Nagy Vörös Foltot, aztat még én se nem tudod megbocsáttani nekije.

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 12:44:09

@.Gordon Gekko.: "mindent szarért hugyért vásárol fel soros, mint nálunk 90 után."

Tudtam! Az a sunyi zsidó milyen rafkósan, micsoda strómannal nyúlta le a gánti kőbányát. Meg az Icarust.

Pan Modry 2016.05.23. 12:50:40

@dr. mesterseges szinezek:

es a videotonrol nem is beszelve :DDD

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 12:58:54

@jágör68: 'A poszt elfelejti megemlíteni, hogy ez "jóságos üzletember" a fél világból ki van tiltva sortolásai, spekuláció miatt, amikkel országokat döntött romba.'

Természetesen az MNB (később közpénzjellegét elveszítő) árfolyamnyereségén mindenki jól járt, mint Milo Minderbinder üzletein.
Ugye?

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 13:02:42

@Pan Modry: Mondjuk azt megértem, hogy mindenre rátette és teszi a kezét ez a Soros, de hogy még arra is van ideje és lehetősége, hogy a Századvéghez a kormányról kellemetlen képet festő tanulmányokat becsempésszen, ahhoz már metafizikai, ördögi szövetség kell.
Mondjuk, már az is gyanús, hogy a Soros visszafelé olvasva... na... most mondja valaki, hogy ez véletlen! Matolcsy visszafelé olvasva pl. nagyon nem ilyen.

2016.05.23. 13:22:19

@$pi$:
Konkrétan mi a hazugság az MNB-s lenyúlásokban? Vagy ha azzal jössz, hogy a bizonyítási kényszer a vádlóknál van, akkor bizonyítsd be a te állításodat Sorosról.

Celtic 2016.05.23. 13:28:11

@laci_52: Nagyon gagyi ez a komment.

Celtic 2016.05.23. 13:30:25

@Pan Modry: Mert azok nem Magor nepe. Azokat nem erdemes, van nekik bajuk anelkul is eleg. hat nem lennek most a helyukben....

Egéridomár 2016.05.23. 13:49:12

Megkérek minden hithű fideszest és nagyon magyart, hogy innentől csak és kizárólag ékírásban kommenteljenek. Sokat segítenének a blogok szinvonal emelésében.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.05.23. 13:50:30

Soros történelmi bűne, hogy kiképezte és ezáltal közvetve a nyakunkba szakajtotta Orbánt.
Csúnya patás Offsoros bácsi!
;-)

Thunder_th 2016.05.23. 14:20:46

A poszt nagyon nagy. És rávilágít néhány agyalágyult zombi szellemi színvonalára. Tényleg nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki azt gondolja, hogy egy 80 fölött járó emigráns magyar dróton rángatja az egyesült államok kormányát már évtizedek óta. Ugyanis nem csak most Obamát, de az öreg Bill Clinton szájába is ő adja a szavakat. Nagy bajban van Amerika, leigázta egy emigráns magyar zsidó. :)
Nem mellesleg Orbán jól ismerte fel, hogy az ilyen agyament, vakhülye, gondolkodásra képtelen emberekre kell építeni a szavazóbázist és kell nekik egy főgonosz ellenség, mert ma az országban ezekből tengernyi van. Régebben még szántam volna az ilyen embereket, de néha szeretnék csak egy kicsit olyan buta lenni mint ők, hogy lássam mi kóvályog odabent a sötétségben. Ennek viszont az lenne a hátránya, hogy nem hagyhatnám el a lakást, mert ennyi ésszel biztos nem találnék vissza.

Szelid sunmalac 2016.05.23. 14:20:47

@.Gordon Gekko.: Akiknek persze kizarolagos eljuk, hogy Magyarorszagot es polgarait eltapossak. Csak ezert akarnak ok USA elnokok lenni.

Szelid sunmalac 2016.05.23. 14:22:09

@laci_52: "teny" Marmint mitol teny? Mer masok aszontak tobbszor is?

Thunder_th 2016.05.23. 14:29:29

@Szelid sunmalac:

Ne zavard össze őt ilyen kérdésekkel. Az ő szintjén a "tény" szót jelentésétől eltérően arra használják, hogy megpróbálják vele megerősíteni, alátámasztani a saját véleményüket (rögeszméiket). A szó definíciójával természetesen ő sincs tisztában. Nála a tény szó, olyasmit jelent, hogy ez így van ahogy mondtam, mert ez evidencia, ezért punktum, vita lezárva.

bandiras2 2016.05.23. 14:48:58

@Egéridomár: ha nem tetszik, akkor menjél el a te országodba, ahol nincsenek gaz náczirasszistafasiszta magyarok, akik sértegetik a jó sorosgyuribácsit, valamint a mocskos magyar ABC helyett írhatsz és olvashatsz ivrit betűket.
ja, hogy már a bengurion reptéren megkapnád a behívót... mennyivel kellemesebb a gaznáczi magyarok között rettegni nap mint nap mint arabokra lövöldözni nap mint nap, mert hát ezek a rohadt fasiszta magyarok mégse lönek vissza...

driopios 2016.05.23. 15:02:19

Éljen sokáig Gyuri bácsi! Ha meghalna, nem is tudom mi lenne itt velünk aztán. Így is 5 év kellett mire megtaláltuk Gyurcsány helyett az új ellenséget. Nehéz megfelelő kádereket találni, még ellenségnek is.

Szelid sunmalac 2016.05.23. 15:04:05

@bandiras2: Szoval sertodotten lazongsz a "nacizas" ellen, mikozben joizueket zsidozol, mindezt tobbszor is egyetlen kommentben! Vilagbajnok!!!!! LOL

Voznyák Pista2 2016.05.23. 15:18:44

Tulajdonképpen ha én rendkívül nagy tőkealapok felett remdelkeznék, mi lenne az érdekem ?
Hát hogy pörögjön a gazdaság, és ezzel együtt a hitelbiznisz.
Hogyan lehet ezt elérni ?
Hogy létrehozok egy eszetlenül fogyasztó homogén masszaként viselkedő tömeget, persze globális stratégiaként.
A gyakorlatban ezt hogyan lehet megtenni ? Ha a liberalizmust támogatom, akkor a kozmopolitizmuson és a tolerancia fokozásán keresztül segítem a kultúrák közötti különbségek összemosódását, tömegek kultúrák keveredését, vagy (hadd utaljak a legutóbbi történésekre) migrációját olyan helyekre, ahol van még forrás a szociális kiadásokra. Következmény, a fogyasztás növekedése.
A szocializmus támogatása is ezzel szorosan összefügg. Egy szocialista kormány szeret jobban osztani.
Ebben az az oriási biznisz, hogy ezekhez is ők adnak hitelt.
100 napos program, emlékszünk?
Hitelt vesznek fel a kormányok a szociális programok finanszírozására.
Hitelt vesznek fel a cégek a fejlesztésekre, melyekkel a megnövekedett fogyasztás kiszolgálását célozzák.
És végül hitelt vesz fel a fogyasztó is, mert meggyőzik, hogy jobb az UHD-s TV mint a Full HD.
Pörög a cucc.

Egyébként szerintem sem soros az egyszemélyű mumus.
Ő a frontember, aki nevesíti ezeket a dolgokat.
Az tényleg nehezen elképzelhető, hogy az öreg a befektetési alapjain felül még tud foglalkozni ezekkel a kis "civil" szervezetekkel, meg alapítványokkal, meg f.szom tudja még hányféle kis szervezettel.
Mi az orrszarvúnak csak a szarvát látjuk, de azt csak sejteni lehet, hogy a szarv mögött hány tonna izom nyomul.

jágör68 2016.05.23. 15:21:12

Gyuribácsi maga nyilatkozta, hogy a célja Európa határainak eltörlése és migránsokkal (iszlámista terroristákkal) elárasztása.
Nagyokat lehet halászni a zavarosban- és még az USA geopolitikai érdekeivel is egybe esik.

Ami már kicsit nagyobb cél: Oroszország elleni támadás

Egéridomár 2016.05.23. 15:22:22

@bandiras2: Gondolom a tekinteted is legalább annyira zavaros, mint a kommented. :)

Szelid sunmalac 2016.05.23. 15:31:44

@jágör68: Utoljara Marvel kepregenyekben talalkoztam ilyen nagyvolumenu gonoszokkal, kik vilaguralomra tornek. Igazan megtisztelo, hogykicsiny hazank ennyire a fokusz kozeppontjaban all. Gondolom azert, mert szinte kizarolag rajtunk mulik a vilag (illetve Oroszorszag) vedelme, mi vagyunk az utolso bastya, annak vedelmezoje pedig szeretett kormanyunk. Meg jo, hogyok ok felkezzel elbannak egy ilyen langelme mindent elnyomo hadseregevel.......Istenem baszki....ennyi kretent egy rakason. Szedtek ra gyogyszert? Ez egyebekent valami kollektiv elmebaj? Fertozo is?

Egéridomár 2016.05.23. 15:36:37

@Egéridomár: Bocs a dupláért. A blogmotor...

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 15:37:53

@Thunder_th: "Ennek viszont az lenne a hátránya, hogy nem hagyhatnám el a lakást, mert ennyi ésszel biztos nem találnék vissza. "

Zakson. "Hazamennél" a máséba. Kétharmaddal...

Balt 2016.05.23. 15:38:17

@.Gordon Gekko.: Meg Bajnai alapítványát is, mint az köztudomású, bár a Viharsarokban (és -biliben) csak a Facebukk van bekötve, mint arról a poszt bizonyságot hoz.

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 15:43:37

@Szelid sunmalac: " Akiknek persze kizarolagos eljuk, hogy Magyarorszagot es polgarait eltapossak. Csak ezert akarnak ok USA elnokok lenni. "

Ez a cionizmus alapvetése és öröksége.
cion visszavelé noic, No IC, No InterCity. Az InterCityt a MAGYAR Államvasutak üzemelteti.
Akinek szeme van a látásra, láthatja.

De ha ez nem elég: a sínpár milyen? Párhuzamos. Kinek áll érdekében ennek elpusztítása országostul? Hát annak, aki nem párhuzamos, hanem pl.... De nem akarom senki szájába rágni. Aki érti, úgyis érti, hogy a Sorosnak.

Balt 2016.05.23. 15:44:05

@nu pagagyí: Ki üldözte el? CEU, Soros Alapítvány, Energiaklub, TASz meg az összes hozzá köthető "civil" szervezet szabadon működhet.

De szeretném egyszer megélni, hogy Izraelnek akarjon annyi jót, mint Mo.-nak vagy Európának! Pl. évi 1 millió arab betelepítésével.

Balt 2016.05.23. 15:44:40

@nu pagagyí: Ki üldözte el? CEU, Soros Alapítvány, Energiaklub, TASz meg az összes hozzá köthető "civil" szervezet szabadon működhet.

De szeretném egyszer megélni, hogy Izraelnek akarjon annyi jót, mint Mo.-nak vagy Európának! Pl. évi 1 millió arab betelepítésével.

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 15:47:51

@Egéridomár: "O sancta simplicitas!"

Aha! Ez gyíkemberül van, és azt jelenti, "oh, sajna simlinknek taccs".
Hiába, Lehel kürtje ellen nem véd a pikkely.
Nyihihi. (ez medvéül van)

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 15:49:49

@driopios: "Éljen sokáig Gyuri bácsi! Ha meghalna, nem is tudom mi lenne itt velünk aztán."

Nyugalom.
Hazánk boldogulása elsősorban a jégcsákányipartól függ. Ha az prosperál, a többi magától jön.

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 15:53:22

@Voznyák Pista2: "Tulajdonképpen ha én rendkívül nagy tőkealapok felett remdelkeznék, mi lenne az érdekem ?
Hát hogy pörögjön a gazdaság, és ezzel együtt a hitelbiznisz.
Hogyan lehet ezt elérni ?
Hogy létrehozok egy eszetlenül fogyasztó homogén masszaként viselkedő tömeget, persze globális stratégiaként.
A gyakorlatban ezt hogyan lehet megtenni ? Ha a liberalizmust támogatom, akkor a kozmopolitizmuson és a tolerancia fokozásán keresztül segítem a kultúrák közötti különbségek összemosódását, tömegek kultúrák keveredését, vagy (hadd utaljak a legutóbbi történésekre) migrációját olyan helyekre, ahol van még forrás a szociális kiadásokra. Következmény, a fogyasztás növekedése."

Ez ellen viszont Gucci cikkek felvásárlásával lehet védekezni.

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 15:57:11

@Frady Endre: "Soros történelmi bűne, hogy kiképezte és ezáltal közvetve a nyakunkba szakajtotta Orbánt."

Viktor ott láthatta meg, hogy Oxford sehol nincs Felcsúthoz képest, ami a szellemi tőkét illeti.

dr. mesterséges színezék 2016.05.23. 16:01:35

@Balt: "De szeretném egyszer megélni, hogy Izraelnek akarjon annyi jót, mint Mo.-nak vagy Európának! Pl. évi 1 millió arab betelepítésével."

Lehet, hogy csak én látom úgy, hogy páros napokon a testvéri palesztinokat kirekesztő fal és fenntartói ellen agitál a magyar széljobb, páratlanokon meg szívesen venné, ha felfordulna az összes arab, amely arab tőle lehet akár nem arab is, csak legyen olyan, hogy arabként lehessen feliratozni?
Vagy pont fordítva van a napokat illetően, esetleg lehet vegyes nap is?

Balt 2016.05.23. 16:15:30

@Voznyák Pista2: De nézzük, hogy mondja kb. ugyanezt ő maga:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/soros_vallalja_hogy_le_akarja_rombolni_a_hatarokat.605454.html

Ezzel mehet is a kukába a poszt.

Balt 2016.05.23. 16:18:54

@dr. mesterseges szinezek: Tudod mit? Rendezzétek le egymás között.

cipraszon 2016.05.23. 16:27:03

Hacse kielégitette Soros Gyuri bácsit. Milyen mosolygósaknak tetszik a szemeinek lenni Gyuri bácsi! Soros bácsi kiürült, plusz tíz év. Fő az egészség. Hácsé is boldog mint aki beszívott. Win-win.

jágör68 2016.05.23. 16:30:01

www.youtube.com/watch?v=QeYgLLahHv8

JFK is hasonlóról beszélt- aztán véletlenül legyilkolta egy magányos orvgyilkos- akit szintén megöltek még mielőtt vallomást tehetett volna.
Kicsit gyanús...

Ahogy az ékezet nélküli amerikai nagykövetségről író kommenthuszárok is.

Thunder_th 2016.05.23. 16:36:29

@jágör68:

Ékezet nélkül csak az amerikai nagykövetségről lehet írni ugye? Külföldről, céges mobilról, angol billentyűzetről.
Szerintem az amerikai nagykövetségről kommentelő kommenthuszárok ölték meg JFK-t is. Nagyon hülye.

nu pagagyí 2016.05.23. 16:50:11

@Balt: Nem véletlenül menekült el Magyarországról. Akkor is zsidóztak, csak kicsit keményebben. Ennek ellenére saját pénzéből támogatja a magyar civil szervezeteket. Nagyon helyesen egyébként, mert különben csak a CÖF maradna, mint "civil" szervezet ebben a végtelenül "demokratikus" posványban. Sorost valóban sok országban utálják, véletlenül pont az olyanokban, ahol Orbánhoz hasonló szarháziak fosztogatják és alázzák meg saját polgáraikat. Ezekre az országokra jellemző a "saját kultúra" féltése is. Nézzük, mit is ért magyar kultúrán egy magyar jobboldali:
- a politikai kultúrát a pökhendiség, uszítás, a természetes szolidaritás csíráinak üldözése jellemzi,
- irodalma, képzőművészete nincs,
- az újságírásukat az elvtelen benyalás és az ellenség mocskolása teszi ki,
- színházai búskomor keservesekkel traktálják a nagyérdeműt, fő téma a nyomják Krahácsot,
- filmjei amerikai panelekkel próbálnak könnyű népszerűséget elérni (ez valami ficam lehet, Andy Vajnára szabva), a közéleti témák természetesen indexen vannak,
- szüntelenül nyomják a propagandát, de kérdezni nem lehet,
- minden autonómia ellenség, csak az általuk kinevezett gerinctelen férgekben bíznak.

nu pagagyí 2016.05.23. 16:53:19

@cipraszon: Előbb törölt le a nyelved, mert még te is bélférget kapsz.

cipraszon 2016.05.23. 17:16:39

@nu pagagyí: Te ugye ilyen kreatív köcsög vagy?

Voznyák Pista2 2016.05.23. 17:27:42

@Balt:
"De nézzük, hogy mondja kb. ugyanezt ő maga: "

Ja, korábban egyszer meg is jegyezte, hogy európa ezeket a kiadásokat pl. hitelekből is fedezhetné.

Aranyos nem ?

Voznyák Pista2 2016.05.23. 17:30:11

Egyébként meg van ott lé, alapítson az öreg többmilliós menekülttábort, ha úgy gondolja.
Más f.szával ne verje a csallánt.
Ez olyan, mintha én a szomszédomhoz beszerveznék pár cigó családot, aztán fölajánlanám neki, hogy tudok hitelezni, ha gondja van.
Cuki nem ?

Afrika steht an der Elbe 2016.05.23. 18:08:47

Nagy csirkefogó a Soros, az egyszer biztos.

Voznyák Pista2 2016.05.23. 18:28:57

Mellesleg az öreg akkor moralizált volna, mikor a pénzpiaci trükkjei nyomán munkahelyek százezrei, milliói szűntek meg.

vajdasagi 2016.05.23. 18:34:32

Nagyon jó írás.

De még mielőtt túlságosan nekibúsulnátok volt ám hasonló a szomszédban is.

A régi Jugoszlávia tagköztársaságait Titó után nagyon gonosz és gátlástalan emberek vezették - egyszersmind tehetségtelenek is. Miután a gazdaság nem alakult náluk jól, ki kellett kiáltani egy főgonoszt, aki miatt csúsznak lefelé. Mondanom sem kell, a horvátoknak a szerbek voltak a főgonosz, a szerbeknek a horvátok meg a koszovói albánok, és így tovább. Ezeket lehetett aztán a butáknak gyűlölniük, így fel sem tűnt nekik a saját vezetőik korrupciója, gátlástalansága és tehetségtelensége. Szóval: mindenki sikeresen megtalálta a hiba okát: a szomszéd népet.

Később ebből szép kis polgárháború kerekedett, de előtte is, meg ennek az ideje alatt is nagyon sokat tudtak a főkolomposok lopni. És ezek EGYIKÉT SEM büntették meg soha.

Azt kell mondjam, ha már rosszul alakul a gazdaságunk, és kell találni egy bűnbakot, akkor sokkal jobb a Sorost meg a menekülteket bűnbaknak kikiáltani, mint a románokat, szlovákokat, szerbeket.

Remélem vigasztalóak voltak a szavaim :-)

Frady Endre esetleg versbe szervezhetné ezt, ha ihletet kap.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.23. 18:46:11

Mi lesz ha soros feldobja a talpát? Ki lesz helyette a nagy háttérhatalmi gyíkember? Gyurcsány fénye már megkopott, ki lesz az új mumus? Pukli? Szanyi?

Balt 2016.05.23. 21:00:40

@nu pagagyí: "Sorost valóban sok országban utálják, véletlenül pont az olyanokban, ahol Orbánhoz hasonló szarháziak fosztogatják és alázzák meg saját polgáraikat. "

Pl. az olyan diktatúrákban ugye, mint az EK.
www.forexbazis.hu/node/59

elemes 2017.04.24. 08:27:45

@laci_52:

Mér gagyi? Pont, hogy LELEPLEZI Soros György ármánykodását.

elemes 2017.04.24. 08:28:39

@Balt:

Ezt nem értem, homályosíts.

elemes 2017.04.24. 08:30:33

@fidesz maszop dk egykutya:

"Mi lesz ha soros feldobja a talpát? Ki lesz helyette a nagy háttérhatalmi gyíkember?"

Van az a szakállas fiatalember az m betűs pártjával.
Az a Sorosnak szellemi utóda.
(tudod ugye, hogy magyarosítás előtt Schwartz György volt).

elemes 2017.04.24. 08:34:02

@Balt:

" Pl. évi 1 millió arab betelepítésével."

Ezt nem egészen fogom, miért akarna Soros arabokat telepíteni Izraelbe? Pláne Európába?
Ez egy ismétlődő toposz, egy önmagát fújó lufi, aminek nincsen eleje.
süti beállítások módosítása