Viharsarki Kattintós

A kocsmai tisztánlátó

2015. augusztus 12. 08:36 - Hácsé77

(kép: www.librarius.hu)

 

Obama intézi Putyinnal karöltve ezt is. Összejátszanak. Nehogy már Hosszú Katinka ennyi érmet zsebeljen be pancsikálással. Ezt is a Fidesz intézi, hogy hadd legyen már itt olimpia. Ez a kánikula is már jele annak, hogy nemigen lesz itt ősz. A levelek le fognak hullani a fákról, de hőségben. A menekültek majd összegereblyézhetnék. Hajnalban keltem, érted, és harminckét fokot mutatott a hőmérő. Hajnal fél hatkor. Lehet, hogy előző este beleégett, vagy nem tudom, de szerintem itt nagyobb bajok vannak annál, mint amit mutatnak a tévében meg azokon a plakátokon.

Meg fogunk fulladni. A szmogtól. Vagy a portól. Ez a szaharai levegő biztos tele van mindenféle maláriával meg ebolával. Az AIDS is szereti a meleget, azt leginkább ilyen pinahőmérsékleten lehet elkapni, ami most kint van. Nekünk itten annyi lesz. Én azért nem vásárolok multinál, mert iszlám csippek vannak a kajákban is. Ilyen időzített kis izék.

Vizet sem iszom egy ideje. Nekem rohadt gyanús, hogy ezt sulykolják az ember agyába, hogy naponta hány liter folyadékot kell meginni, és gyanúsan mindig vizet említenek. Várjunk már egy kicsit, mi van ebben a vízben? Valami tudatmódosító? Valami zsidó csipp? Hogy nézzem a tévét egész nap, utána meg szavazzak rájuk?

Miért ne menjek dél és három között a napra? Én? Mér én? Hogy ne nézzek akkor az égre? Hogy csak a plafont lássam? Mit intéznek ezek dél és három óra között odafent? Szerintem a menekültek akkor repülnek be, nem csak hajóval jönnek ezek. Lehet, hogy akkor van valami háború is. Melegháború, fent, a hőségben. Akkor szórják ránk a repülők azt a kemtréles permetet. Nem vagyok én buta gyerek.

Én azon sem csodálkoznék, ha kiderülne, Orbán Viktor nem is létezik. Miért? Én például sosem láttam, csak generálják a hisztit az ellenzékben. Meg eleve ezek az Orbán Viktorok, nem stimmelnek, nekem valami difi van itt. Nézd meg, alig hasonlít a fiatal erre az idősödő kismanusra. A stadionokat is kinek az érdeke építgetni? Gyurcsánynak. Na, ő például tutira létezik, láttam fotón, rádióban is hallottam. Nagyon egyszerű a recept. A baloldal pumpálja a pénzedet a stadionokba, hogy utána menjen a susmus.

Nemigen lesz itt tél. Évek óta nem volt itt tél. Valahogy az ősz is már rögtön átcsúszik tavaszba, ami meg ugye évek óta nincs, mert rögtön jön a kánikula. A légkondi meg hizlal. Mert ugye izzadnál, ami egyébként a zsír benned, a hájad, ami ugye kifolyna a bőrödön a melegben, erre megakadályozod a zsírtávozást, bennmarad egy csomó zsiradék. És akkor mi van? Híznak a légkondisok. A kövér emberek meg korábban megdöglenek, ugye, nem kell nekik nyugdíjat adni. Azért van ez a hőség is.

Én tudom, mi folyik itt. Tudom én. Csak azért nem hagynak érvényesülni, hogy elhallgattassanak, hogy befogják a pofámat. Mások miatt tartok itt, ahol. Harminc, negyven embert tudnék megnevezni, akik miatt itt tartok, ahol. Egyébként meg jól vagyok. Nem vagyok hülye. Szerintem Csaucseszku még visszajön, és rendet csinál. Remélem.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr587700356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stefi Schneider 2015.08.12. 14:08:29

Az a vicc hogy intelligensnek gondolt, diplomás emberek is simán nyomnak ilyen szöveget a FB-n.

csak egy néző 2015.08.12. 14:35:12

És akkor még nem is esett szó Szaniszló elvtárs az Echo kanálisról.
Ezek a fasorban sincsenek, hozzá képest, habár a 3 idióta is versenben lehetne (Bayer, Boros, Bogár)

Traktoros lány 2015.08.12. 14:36:54

Ilyen minden faluban és minden pártban van. A szomorú, hogy utóbbiakat a mi pénzünkből fizetik.

Tudományos libsizmus 2015.08.12. 15:41:17

Összeesküvés elméletekben a belpesti libsik a világbajnokok. Róluk is írsz majd valamikor?

csak egy néző 2015.08.12. 15:56:22

@Tudományos libsizmus:
Elég, ha nézed a Széles elvtársad kanálisát, azt a szart már nehéz lenne alulmúlni.

Tudományos libsizmus 2015.08.12. 16:09:02

@csak egy néző:
Én nem nézem. De ahogy sejtem, te igen.

csak egy néző 2015.08.12. 16:12:27

@Tudományos libsizmus:
Akkor, honnan is vagy ilyen tájékozott, kiskancsó, hogy a ballibsik a világbajnokok az összeesküvés elméletekben?

Vid Kereszt (törölt) 2015.08.12. 17:13:28

@Stefi Schneider: Kedves Stefi Schneider: ez nem is olyan vicc!

csak egy néző 2015.08.12. 18:12:20

@Tudományos libsizmus:
Csak azt olvasol baromarcú és azt hiszed, hogy te vagy az ász, pedig csak egy faszszopó csicska vagy.
Ez vagy te fasz.

legjobbviccek.hu/wp-content/uploads/2014/05/hulyekkel-vitatkozni-olyan-mint-galambbal-sakkozni.jpg

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.08.12. 21:14:38

Ilyen arcok mindenhol vannak világnézettől függetlenül. Jó az írás, az arc is tökéletes a fotón.
süti beállítások módosítása