Viharsarki Kattintós

Mulatási utalványt mindenkinek!

2015. július 24. 07:05 - Hácsé77

Kis Grófo kezd klasszikus lenni, illetve mindig is rejtetten az volt, de mára már elfoglalta jól megérdemelt helyét a Parnasztuson. Gálvölgyi János olyan átéléssel, megbecsült komolysággal prezentációzza a művét ennek a fiatal előadónak, ami sokat sejtet magában, de leginkább azt, egyre már nagy színészek szavalják műveit. Megérdemelten. Letisztult szövegvilága sokunkat magával ragadó. Én például eddig nem is tudtam, hogy a mulatási szót milyen gyakorta lehet, és illik is használni.

Javaslom az étkezési utalvány után a mulatási utalvány bevezetését, melyet rajok használhatnának, ha felveszik a legdögösebb láncukat a nyakuk köré.

Irigyek itt mindenki, ez itt a fő gond. Mert szeretnek ájtatosan művészkedni. Hogy ők a bonyolultabb dalszövegeket utasítják. Csak voltaképp mondanám, hogy csináljunk már egy összehasonlításit. Például csak annyit, hogy: Én a bulibáró, vagy pedig egy Kispál és a borz régi dalszöveg: zsákmányállat máját mosod. Már hányingerem van, pedig még alig hasonlítottunk.

Ha például ez pedig undorító, májat mosni. Mennyivel több élet van a bulibáróságban. Szinte lüktet. Ragyog, gyakorta, és mindösszesen jobb a kedved tőle. Nem leginkább olyan, mint egy belsőséggel vacakolni valami hülye, hideg patakban, aminek ráadásul neve sincs. Nonszesz.

Sokan háborognak fel a Facebookon is például, hogy hányigere van a dizsének, ha Grófót kérnek tőle. Hát ez nem igaz! Tanúsíthatom, hogy Grófót előzékeny szeretettel teszik be rendezvényeken, mert sugárzik ki egy olyan életérzést, ami keveseknek adatik meg, de Kis Grófo általában megkaphatjuk tőle, leginkább.

Kinek nem tetszene, ha lenne ennyi aranya, konyakja meg Don Chewignon pezsgője, ha csak úgy, akár egy kedd délelőtt, mert előző szombaton megénekelte már magának, megelőlegezve azt a pénzt. És akkor még nem jöttek itt be a nyugati kocsik, különböző óvodai ballagások és keresztelők, ahol fellépési is van, limuzinnal, viszkivel és viszonylag jelentős készpénzmutatásival.

Jó lenne már végre felnőni, és levetkőzni ezeket a tévesen magasztalt eszméket, amik ilyen-olyan lelki meg akármilyen elmei értékekre utalnak. Olyan nagy probléma az neked, hogy van itt egy pacsirtatorkú, örökké mulatni vágyó, mondhatni bulibáró? Magadban keresd a hibát, ne Kis Grófóban.

Hol láttatok bulizni egy egyetemi, akadémista professzort? Karót nyeltek, amíg Grófo Henesszisz konyakot nyel. Nyelési van. Hol láttatok egy unalmas, fafej művelt akárki senkit akár csak pörögni egy kicsit péntek este? Mert nem tudják, mi az, hogy rajosság. Beszélnek nyelveket, jaj, de rohadt büszkék, és ha elhangzik végre egy zsamózsá, zsasé, meg pam-pam, máris meg vannak bizonytalanodva.

Az a tik bajotok, hogy nem egy mulatásit kedvelő, azt gyakorló, népes, módosabb családba születtetek, csak nem valljátok be magatoknak, mert megesz belülről a kisugárzásod, ami leginkább csak Kis Grófónak van.

Itt tartunk, ezért tartunk itt. Jó lenne, ha az okostónik végre felöltöznének rajosan, és elmennének mulatásiba, nem lenne ilyen rosszkedvű ez az ország. Péntek van. Csak szólok. Este rajkodás. Pacsi.

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr797651092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Byk001 2015.07.24. 08:13:21

Tisztelt Művész Úr!

Ha esetleg belefáradtam a rajoskodásba a 8 év alatt, amit a a már nem tudom hányas számú Vak Bottyán úttörőcsapat különféle rajaiban töltöttem, mehetek csak úgy, rajos felöltözés nélkül (kék, illetve vörös nyakkendő, fehér ing sötét nadrág, sípzsinór) is mulatni? Vagy akkor mindezt saját anyagi lehetőségeim terhére, mulatási utalvány nélkül kell megtennem?

Köszönettel:
Kiszel Csaba egykori rajtag

:)

juan74 2015.07.24. 11:38:46

"Hol láttatok bulizni egy egyetemi, akadémista professzort? Karót nyeltek, amíg Grófo Henesszisz konyakot nyel. "
Akkor te például még nem láttad Hammert a színpadon a Lopunk énekeseként.

www.youtube.com/watch?v=5E5Bs3-PuXw

Mondjuk úgy mondod ezt, hogy akadémista (? - akadémikusra gondolsz?) meg professzor és ugye a bulizás mint két külön halmaz, mint amikor a 8 éves gyerek nem tudja elképzelni, hogy a szülei/nagyszülei is szexelnek.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.08.21. 21:29:51

Én kajakra aszittem, hogy ezt kajakra csak úgy kitaláltad Csabi de mos látom, hogy ez a kisgrofo nevű köcsöggyerek tényleg kajakra tolja ezt a szart.
süti beállítások módosítása