Viharsarki Kattintós

KIFOGÁSOK AZ ÚJABB FOCIBUKTA UTÁN

2018. március 24. 13:44 - Hácsé77

foci.jpeg

Ha mi lettünk volna a másik csapat, akkor mi nyerünk.

Ha a kapu nem ott van, hanem kicsit arrébb, akkor az ellenfélnek minden helyzete mellé megy.

Nekem például egész délelőtt furán fájt a fejem, nem jó ilyen hülye időjárásban focizni.

Nincs mit ezen magyarázkodni, egyszerűen a sokkal gyengébb ellenfélnek óriási szerencséje volt.

Elég rossz időpontban volt a mérkőzés, mert nemrég jöttem haza egy nyaralásból, nagy volt a kontraszt a pályán futkosás meg a tengerparton fekvés között.

Külföldi csapat ellen játszottunk, nem is értettük, mit beszélnek.

Nem volt szabad parkolóhely a stadion körül, így egész messze tettem le a Lambót, mire elgyalogoltam az öltözőig, picit elfáradtam.

Végig úgy érezte az egész csapat, hogy irigy ránk a bíró, mert jobban keresünk nála, ilyen nyomás alatt nehéz jól focizni.

Be fogjuk vizsgáltatni a mérkőzésen használt labdákat.

Szeretnék picit bővebben beszélni a mi góljainkról, úgy gondolom, méltatlanul kevés figyelmet kaptak.

Biztos idegi alapon, de nekem a lábaim mindig elkezdenek fájni meccs előtt.

Háromszor is elmondtam az öltözőben, hogy ez nem az én cipőm, de akkor már indulni kellett.

Az is feszélyezett bennünket, hogy a rengeteg ordibáló szurkoló mellett a tévé is közvetítette a mérkőzést, és úgy nem tudunk jól teljesíteni, ha milliók bámulnak. Én például egyedül sokkal többet tudok dekázni, mint amikor néznek.

Nekem már több szabálymódosítási javaslatom is volt erre a sportágra nézve, de senki sem hallgat végig.

Csalódtam a magyar szurkolókban, mi ugyanazok az emberek vagyunk, amikor kikapunk, mint amikor győzünk. Ezek szerint ez csak egy érdekszurkolás a részükről? Hol van a valódi rajongás és szeretet?

Önmagunkhoz képest fényes győzelmet arattunk.

Én már kedden szóltam a csapatkapitánynak, hogy nekem családi okok miatt nem jó most ez a meccs, de nem is figyelt rám.

Ez a vereség megint csak egy kampányfogás az ellenzék részéről.

magyr-foci.jpg

93 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr5713776258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 09:50:03

Megnyertük a csoportunkat az EB-n. Miért nem vagyunk türelemmel, amikor hullámvölgybe kerül a csapat?

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 09:51:03

Megnyertük a csoportunkat az EB-n. Miért nem vagyunk türelemmel, amikor hullámvölgybe kerül a csapat?

fidesz maszop dk egykutya 2018.03.25. 10:14:59

Soros megceuzta a csapatot a haarpjával, ensz rásegítéssel :)

prakp 2018.03.25. 10:16:19

@Novák Aircraft Ferencné: Megnyertük a kibővített csoportunkat az EB-n. Miért nem vagyunk türelemmel, amikor hullámvölgybe kerül a csapat?

1ghost 2018.03.25. 10:16:26

@Novák Aircraft Ferencné:

Megvertek minket az andorrai pékek, a feröer szigeteki fókavadászok, és a luxemburgi könyvelők is! Miközben a kormány a pénzemet nem a gyerekeim oktatására, és az idős szüleim gyógyulására költi, hanem erre a nulla értéket, nulla teljesítményt felmutató futballra.

Ezt csak a korrupt fideszesek és az ócska kollaboránsaik nem értik. Sőt, ők mentegetik.

Merlot 2018.03.25. 10:17:02

Elhúzhatna már a retkes p..ba a két Vezér, aki a hobbiját az ország pénzén éli ki. (Orbán és Csányi)
Kínában jelentős összegű gazdasági bűncselekményekért halálbüntetés jár.
Csak szólok....

Szakértő? az nem volt 2018.03.25. 10:17:56

Mert mindig ott voltunk, az EB csak egy kiugró teljesítmény volt. A magyar foci most van a helyén.
Elég azt megnézni, hány légiósunk szerepel európai élcsapatokban, vagy hány magyar klub szokott versenyben lenni szeptemberben az európai kupaporondon. Ez harminc éve így megy, türelemről nem érdemes beszélni.

prakp 2018.03.25. 10:17:56

@fidesz maszop dk egykutya: Azzaz, Soros, bassza meg! Mondjuk, a pályán nem láttam, de biztosan megbújt a fűben.

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 10:24:00

Majd a Skócia elleni győzelem elcsendesíti a válogatott ellen gyűlölködőket..

Dikusz 2018.03.25. 10:31:02

@prakp: Így igaz! Láttam én, hogy ott pakolgatta a tüskéket, amik kiszúrják a pattogó labdát!

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 10:33:36

@Dikusz: Te hülye, a Soros már lépni sem tud..

ember100 2018.03.25. 10:42:51

@Novák Aircraft Ferencné:
Helló !

Tévedésben vagy !
Senki nem gyűlölködik csak a tényeket nézi és nem tetszik neki.
Hiába nyerne a csapat 10-0 ra a skótok ellen az andorrai, luxemburgi ..... fiaskók vereségek azok ugye meg maradnak !
Persze ha orbanisztánt nézzük akkor szép egyenletesen elosztva a gólokat akkor statsztikailag minden meccsünket megnyertűk :)
ÉLJEN A NAGY VEZETŐNK ÉLJEN A PÁRT !
csasztuska :)

Kivlov 2018.03.25. 10:51:17

Ennyire képes a vörös ellenzék. Stadionozni. Meg elqrni.
Sohatöbbéliberalisbaloldalt...

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 10:54:25

@Kivlov: Különösen, hogy a világgazdasági válság kellős közepén megpályáztak egy futball EB-t, amelynek pályázatában szerepelt az a stadionépítési és stadionrekonstrukciós program, amelyet a mostani kormány végrehajt. Akkoriban senki nem vicsorgott, nem gyűjtött aláírást az EB pályázat ellen. Különös..

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 10:55:39

@ember100: A magyar futball válogatott megnyerte a csoportját a franciaországi EB-n. Ízlelgesd e szavakat ! :)))

takineni 2018.03.25. 10:56:46

gyűlnek a komcsik a vérszagra, meg a csöcsre ami kiesett a szájukból, most ők akarják újra szétlopni az országot.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.03.25. 11:04:07

@Novák Aircraft Ferencné: @takineni: @Kivlov:

A magyarok nem gyülölnek titeket, ti rohadt tolvaj fideszes hazaáruló banda. De az április vereségetek után úgy visszafognak titeket zavarni Putyin gazditokhoz Moszkaba mint a Széll.

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 11:13:36

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: 8-a után majd a pofádba lököm a mostani kommentjeidet kis hülyém, persze nyilván majd egy másik nickre menekülsz te patkány..:)

Indriq 2018.03.25. 11:14:49

@Novák Aircraft Ferencné:
"Majd a Skócia elleni győzelem elcsendesíti a válogatott ellen gyűlölködőket.."

okééééé, a skót meccs után ugyanitt találkozunk egy helyzetértékelésre... :)

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 11:15:05

@sumes67: Miért, talán nem nyerte meg? Hogy dolgoztad fel ezt akkoriban?

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 11:16:45

@Indriq: Vigyázz, Costa Ricával is pórul jártatok. Előre ittatok a medve bőrére, biztosra vettétek a magyar vereséget. (Korább Norvégiával is így jártatok..;)

ember100 2018.03.25. 11:36:19

@Novák Aircraft Ferencné:
Helló !

Tudod az akkor volt ! Meg volt aranycsapat meg minden !
Ezek a szégyenletes vereségek MOST vannak !
Ízlelgesd a szavak jelentését :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.25. 11:54:50

@prakp: Soros úgy nyírta a füvet, hogy a kazahoknak lejtsen a pálya.
@Novák Aircraft Ferencné: Még hány évtizedig legyünk türelmesek? Nekem mindegy, utálom a focit.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.25. 11:55:54

@Kivlov: Ennyire képes a fideszes élcsapat, kikapni a gyapotszedőktől.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.25. 11:58:21

@takineni: Ekkora a pánik? Tartalékok is bevetve?

takineni
0 bejegyzést írt és 45 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2016.08.25. óta tag.

VáradiJános 2018.03.25. 12:39:38

@1ghost: “ Miközben a kormány a pénzemet nem a gyerekeim oktatására.....”

A genetikát figyelembe véve ez kidobott pénz, hamarabb lesz a magyar csapat világbajnok mint a te spermád eredménye tanult ember. Hacsak nem kompenzálódik a hátrányos helyzeted valami nagyon intelligens nő génjeivel, de azt meg csak nemi erőszak útján tudnád elérni.

VáradiJános 2018.03.25. 12:42:00

@Novák Aircraft Ferencné: nem fogod tudni a pofájába lökni, mert másnap kirúgja az ópenszoszájetifándésön a gyenge trollmunkája miatt

VáradiJános 2018.03.25. 12:44:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: persze, hogy utálod, sosem vették be a nyomorék fajtádat az iskolai vagy egyéb csapatokba. Most sem ezért kolbászolsz a játszóterek környékén, te beteg állat

1ghost 2018.03.25. 12:50:26

@VáradiJános:

Na mi van te szarházi orbántroll? Látom a mai vasárnapon is a gazdád seggének a nyalása az ebéd. Desszertként meg kinyalhatnád a rezsi szilárd seggét.

A korrupt tolvaj fideszfajtád rövidesen rács mögött, és természetesen a hozzád hasonló kollaboráns söpredék is. Lassan elkezdhetsz csomagolni.

anyadmajma 2018.03.25. 12:58:14

@VáradiJános: ha genetikát figyelembe vennénk, akkor nem anyádnak kellett volna lenyelnie téged, te hazaáruló bolsevik geci, hanem nagyanyáidnak az anyádat is meg apádat is. De hát ugye furcsa, hogy az egyik nagyapád a kecskét baszta, a másik meg a birkát, és ebből lettél te. Ez azért legalább egy Guiness-rekordot megér, ha Nobelt nem is.

anyadmajma 2018.03.25. 12:59:47

@Novák Aircraft Ferencné: te egy ilyen büdös kurva hazaáruló bolsevik lehetsz. Azt üzente a gazdád, hogy húzzá vissza a konyhába elleni, mert átesel a vak komondor megint.

lobaszopiatej 2018.03.25. 13:38:17

Bunda volt, mert Soros lefizette az ellenfelet hogy nyerjen!

anyadmajma 2018.03.25. 13:45:11

@hidroponi: hja, de ugye "tud úszni? Nem. És ha megfizetem?" (Hofi)

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.25. 13:48:48

@anyadmajma: Inkább anyád a kurva, kis majom. Spórolt a gumival, és most itt vitatkozhatok a hülyeségeiddel.:)))

fidesz maszop dk egykutya 2018.03.25. 14:08:22

@takineni: milyen újra? Most is ők lopják szét, hát a fidesz van hatalmon!

@VáradiJános: ideges vagy vörös "elvtárs"? Gyújts fel egy tízezrest sztálin elvtársad házioltára alatt, hátha megbünteti a vörös istened a hanyatló nyugatot :D

Mr.paksimogyoró 2018.03.25. 14:25:10

@VáradiJános: Itt csak két nyomorék van, te meg a novákné.

Ratyi Manó 2018.03.25. 14:33:46

Az ilyen liberálbolsevík szerzőnek akkor jó, ha rossz. ez a baj ebbe az országba. Most el lesztek söpörve lipsik! Meg fogjátok látni. ellenékváltás lesz! Elégtételt veszünk minden szemétségtekért!

Ratyi Manó 2018.03.25. 14:34:28

@Mr.paksimogyoró: a Paksi Mogyoró az szarrrcsimbók. Magának tényleg ez a neve?

Ranó Matyi 2018.03.25. 14:40:24

Győz a Fidesz, Orbán vezér,
Rá szavazok én is ezér

Gyurcsány a hibás,
na meg a libás

Gyurcsótány és Bajnai
A ballipcsik majmai

VáradiJános 2018.03.25. 14:45:20

@Mr.paksimogyoró: nunu, honnan tudod? Csak nem te vagy az összes patkány kommentelő? Minek ennyi nick neked, kurt patkány?

VáradiJános 2018.03.25. 14:47:04

@fidesz maszop dk egykutya: sztálin nevében anyádat kúrta a párttitkár. Apád tudja, hogy nem az apád?

Mr.paksimogyoró 2018.03.25. 14:48:00

@Ratyi Manó: Bezony. Miért, van valami problémád vele?

VáradiJános 2018.03.25. 14:50:17

@anyadmajma: könnyenelkaptukuram! Miért nem mered felvállalni ezt az énedet? Félsz, hogy kifinomult libejális ikonjaidnak nem tetszene a nyelvezeted? Nyugi, egy gyerekekre maszturbáló kurt patkány vagy egy apját meglopó taga patkány nem érdemli meg, hogy bújkálnid kelljen miattuk!

Kánikula 2018.03.25. 14:53:57

@Novák Aircraft Ferencné: így van. a következő 10-20 év legnagyobb eredménye ez! jól véssük az eszünkbe!

Mr.paksimogyoró 2018.03.25. 14:58:11

@VáradiJános: Mellélőttél droidkám, nem én váltogatom a nickemet, hanem te. De mit vár az ember egy ilyen hazaáruló fideszdroidtól? Sajnállak baszki. Nem, megvetlek, és utána sajnállak.

Kánikula 2018.03.25. 15:10:13

@Novák Aircraft Ferencné: Nem tudom. Meg kellene kérdezni a fekete pólós keménymagos szurkolókat is erről, akik elhajtották a csapatkapitányt, mikor bocsánatot akart kérni, 1-3-nál haza mentek vagy a kurva gyenge skandálást nyomják a meccsen.

(gondolom beépített liberális gyurcsány emberek ők)

A focihoz nem tudom mennyit értesz, de a Fideszt biztosan jobban szereted, mint a focit..

Dárdai összerakott egy csapatot a meglévő játékosállományból és ez az EB-re kiforta magát, akkor volt a csúcson. Azóta lejtmenet..nincs hová nyúlni, egyszerűen nem látszik, hogy honnan és miből kéne össszerakni egy csapatot. Te látod ezt? Szerinted honnan?

Gulácsi fasza kapus, van még Sallai aki !Cipruson! fejlődik, meg Nikolics akivel nem tudunk mit kezdeni egyelőre. Erre jön a belga és összedob egy támadó játék taktikát rendes támadó nélkül, meg egy hót gyenge védelemmel. Elbaszta .. még javíthat.

Ebben semmi liberális/fidesz/gyurcsány sincs , van egy gyenge válogatottunk, meg egy gyenge bajnokságunk. Állítólag fejlődünk, de magyar csapat még az Európa ligához sem kerül közel évek óta. A pénzzel kitömött kirakat csapatok is inkább vesznek egy nigériai 3. vonalas játékos, mintsem egy saját nevelést formáljanak.. élen jár ebben sajnos a fociakadémia csapata..

anyadmajma 2018.03.25. 15:19:39

@Novák Aircraft Ferencné: nem láttam a tévében, a fidesz mondta, hogy a nők a kurvák., és csak a konyhában lehetnek, meg elleni jók, semmi másra. Úgyhogy én inkább nekik hiszek, mert ők a tévében mondták.

anyadmajma 2018.03.25. 15:24:37

@VáradiJános: nos, csak azért te hazaáruló bolsevik geci birka, mert nálunk libsiknél, akik az ország kb 4/5-e vagyunk, nem az 1/3-a, nem kell trollközpontban dolgozni, mi megélünk a piacon. nem kell szopni több nicken bértrollkodva. Apropó, birka, mondd csak vasárnap is a kamionprakolóba jársz délelőtt szopni, vagy ilyenkor a sekrestyébe mész, hátha megszán valamelyik pap, és nem a tíz éves kisfiukkal szopatja le magát, hanem beéri az ocsmány pofáddal is?

fidesz maszop dk egykutya 2018.03.25. 15:35:25

@VáradiJános: ez életed története? Nem véletlen, hogy egy káros, gerinctelen hulladék kis komcsi lettél.
Miért nem mész álmaid országába a szovjetúnióba? Ott nem kéne az imperiálnekonimperterroristák (by Hofi) ellen küzdened, nyugodtan próbálhatnál sztahanovista lenni a szövetkezetben :D

SZABY979 2018.03.25. 16:29:48

Szerintem a Leekens is Soros embere...
Brüsszel már orbán kedvenc játszóterén
toporog, és itt is megkezdi a bomlasztást. Ez egyértelmüen németh szilárd hibája akinek az ellenség bedobta Szél Bernadettet csalinak, álcázó leplet dobva rezsibiztosunk arcába, aki a sok mulasztott nemzetbiztonsági ülés miatt nem kérhette az öreg belga átvilágítását....

kommentes nikk 2018.03.25. 16:42:54

A focinak (meg például az egyházaknak is) úgy kéne működnie, hogy tartsák el a rajongóik, ha meg ez nem megy, mert szarok vagy érdektelenek, akkor irány a süllyesztő. Főleg egy olyan országban, ahol milliárdok hiányoznak többek közt az egészségügyből, ami milliószor fontosabb, mint a laszti utáni futkározgatás. Focinézés hiányába még senki nem halt bele, de rákba például igen, szóval gyúrjunk az utóbbira. Focit közpénzen olyan kurva gazdag országok támogassanak, ahol már tényleg nincs hova lapátolni a dollárhegyeket, de nálunk tudtommal nem ez a helyzet. Nemzetellenes bűncselekménynek látok minden focira kidobott közpénzt, csodás focistáink piaci alapon nyugodtan lehetnek botlábú balfaszok, de adóforintokból ne kapjanak egy petákot se, ha nem megy a focika, el lehet menni rendes munkára.

inkábbkeddenvásárolj 2018.03.25. 16:58:48

@Novák Aircraft Ferencné: Megnyertük a csoportunkat az EB-n

Ezen a meccsen is volt olyan 80 perc, amit 2:1-re megnyertünk. NYOLCVAN B+! Van, aki egy tíz perces meccset se tudna megnyerni, nemhogy 80at!

várom a levelet 2018.03.25. 16:58:57

@kommentes nikk: akkor éhen halna mind a bagázs.túl nagy kár nem érné az országot.utána jöhetnének a politikusok.

elvis56 2018.03.25. 17:20:28

Vezér ! Még 120 stadiont!Akkor talán a160-ikot legyözzük .Korházat utakat nem kell épiteni .Jelszó:Huljon a férgese. Ez a felcsuti bevándorló ( valamikor a családja az volt ) progjamja a jövöre nézve .

Pop40 2018.03.25. 17:30:00

Nagy pénz, kis foci.

Persze nézhetjük úgy is, hogy pont olyan hatékony a foci, mint minden más Vitya, meg a maffiája irányítása alatt.

Bellagio 2018.03.25. 17:37:43

@Ratyi Manó:

Edes, amikor egy Fideszes bolsevikozik :-DDDDD
Mondd kisfiam, mikor hozzatok nyilvanossagra az ugynokaktakat? MUUUHHAHAAAAA

Ranó Matyi 2018.03.25. 18:00:08

@Bellagio: Senkit nem érdekel ki volt ügynök.

Nehogymá Gyurcsány visszajöjjön. Ez az eggy fontos!

2018.03.25. 18:23:17

@Kivlov: "Ennyire képes a vörös ellenzék."

Leszophatsz, fidesztálib. Ez a legkevesebb, amit megtehetsz minden szurkolóval, aki minden alkalommal reménykedve megy ki a falábúak meccseire szurkolni. De a cigó vezíred biztosan jól rakja össze a csapatot, csak a Soros bácsi keze benne van a buktában.

2018.03.25. 18:26:36

@Novák Aircraft Ferencné: Mi van, fideszribi, megúntad a Nocraft nickedet vagy csak kurvára beégtél vele?

VáradiJános 2018.03.25. 18:45:26

@fidesz maszop dk egykutya: mit idézgeted itt azt a kádárszopó metélt szar hofit? Ásd ki és kúrd seggcsonton!

1ghost 2018.03.25. 19:15:37

@VáradiJános:

Na mi van te szarházi bérhazudozó orbántroll? Hogyhogy ilyen kevés nicken nyalod a korrupt tolvaj gazdád seggét? Csak nem kibaszták a többit?

Szedd már össze magad te agyatlan orbánfasz!

paveway 2018.03.25. 21:44:34

Hány száz milliárdot tolt Vitya a magyar fodbalba? Minden fillért megért, jobb helyre nem is kerülhetett volna a pénz. Örülök, hogy nem az eü, az oktatásügy vagy az infrastruktúra a hobbija, pazarolnánk rájuk a pénzt.

mgdé 2018.03.25. 22:57:53

@Novák Aircraft Ferencné: Mamó, ebbe inkább ne szólj bele, ezt - mármint a focit - csak ugatod. Nagyon-nagyon messziről. Én szeretem a focit, bizony még akár Gálvölgyinél is jobban :P , sőt, eléggé értem is, pályán belülről és kívülről egyaránt, de ez, ami az EB óta történik, egyszerűen valóban " kurva gyenge". S nem is látszik semmi, de semmi, amitől jobb lenne majd. Sőt ...

Dárdai tudatosan és jól főzött abból a kevésből, ami rendelkezésére állt. Ezt Storck, valóban nagy örömünkre, s némi fociszerencsével - lásd 2. perces osztrák kapufa, megpattanó szabadrúgás, stb. - még tudta hasznosítani egy rövid ideig, de aztán kifújt a lufi. Az EB utáni eredmények és a mutatott játék, de időnként még a hozzáállás is egyszerűen szégyenletes! S nincs semmi, érted, SEMMI amitől javulást várhatnánk.

Minderre minden egyes évben milliárdokat költeni, különösen úgy, hogy reális elképzelésnek, tudatos hosszú távú építkezésnek nyoma sincs, a legenyhébben szólva is felelőtlenség, pénzpocsékolás.
Nem enyhén szólva meg: ... .... ..... meg minden egyéb!

Beszélgess inkább a karalábéról meg a beszélő krumplival a piacon, valószínűleg neked az lenne a hazai pálya. A foci egy szép játék, megkérlek, ne koszold be a témát a vak, ostobán szerecsenmosdató hozzászólásaiddal!

ételizésítő 2018.03.26. 02:56:02

@Novák Aircraft Ferencné:
Jaja, és az utóbbi nem egészen 1 évben olyan kemény ellenfelektől kaptunk csak ki, mint Andorra, Luxemburg és Kazahsztán.
Felkészül: San Marino és Gibraltár. Utóbbi kurva kemény, 4 éve megverték a magyarverő Máltát. És a szlovákokkal is x-eltek.

Röhejes vagy.

ételizésítő 2018.03.26. 02:58:17

@prakp:
Soros focizott a kazahoknál mind a 11 poszton.
Nem igaz, hogy ezt nem láttad. Hát vak vagy?

ételizésítő 2018.03.26. 03:00:08

@Kivlov:
Öcsém, te az utóbbi időben annyit szopsz, hogy már nem is pohárból, de lassan vödörből ihatnád.
Remélem, még időben szólok, hogy napi 5 liter folyadék már túlterheli a veséket meg a szívet.

ételizésítő 2018.03.26. 03:02:26

@Novák Aircraft Ferencné:
Ja, mert a portugálok nem akartak a belgák ellen játszani. Ők mondjuk az Eb-t nyerték meg, mi meg kizúgtunk a picsába.
De Izland is ment még 2 kört, mikor a mi csoportgyőztes aranylábúink már rég itthon söröztek.

ételizésítő 2018.03.26. 03:04:43

@hidroponi:
Az a baj, hogy itt nagy pénz, kis foci van.

arckönyv 2018.03.26. 09:23:51

@Novák Aircraft Ferencné: először azt hittem csak viccelsz, de aztán kiderült, hogy kretén vagy... nyalogasd inkább az orbán poszteredet.

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.26. 10:04:55

@arckönyv: Hogy dolgoztad fel, hogy megnyertük a csoportunkat a futball EB-n? Csoportterápiára jártál, vagy egyéni kezelésre? :)

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.26. 10:11:02

@ételizésítő: C S O P O R T G Y Ő Z T E S.. Ízlelgesd a szavakat..:)))

A portugálok állítólagos lazaságáról meg annyit, hogy a végén nem sokon múlott, hogy a végén bekapnak egy gólt , és ki sem jutnak a csoportból. Hiába magyarázkodsz, a tény az, hogy döntetlent játszottunk a későbbi európabajnokkal, két góllal vertük az agyon sztárolt, és az EB titkos esélyeseként emlegetett osztrák "tarka" válogatottat, és szintén döntetleneztünk a saját selejtezőcsoportját megnyerő Izlanddal, majd épppúgy kiestünk, mint a szlovákok. Ezek a tények..

nu pagagyí 2018.03.26. 11:05:21

@Novák Aircraft Ferencné: "Megnyertük a csoportunkat az EB-n. Miért nem vagyunk türelemmel, amikor hullámvölgybe kerül a csapat?"

Nem a focistákkal van elsősorban bajuk az embereknek, hanem azokkal a figurákkal, akik megszállták a magyar sportot és morálisan szétrohasztják azt. A focisták csak áldozatai a hozzá nem értésnek, a követelményhez nem kötött pénzeknek, az őket körülvevő maffiaközegnek. Amúgy az sem lepne meg, ha felsőbb sugallatra direkt kapnának ki harmatgyenge ellenfelektől, nagyot lehet kaszálni vele a fogadóirodáknál.

Novák Aircraft Ferencné 2018.03.26. 12:06:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jött számodra a megkönnyebbülés..De azért a csoportgyőzelem még mindig fáj, ugye? :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.26. 12:15:24

Alábbit hat éve írtam, de csak annyi változott, hogy a Fradi már nem a kiesés ellen küzd... :)

MAGYAR FOCI

Magyar focit ad a tévé,
Fradikát lát, ki nem vaksi:
Mezünk színe, mint a HÉVé.
Ellenfél meg talán paksi?

Vagy pápai? Vatikáni?!
Mindegy, a meccs dögunalom!
Nem is tudok mást csiná’ni,
Minthogy tévém szétrugdalom!

Páros talppal török-zúzok,
Lelkem tája nem túl kies,
S habzok, mint egy hypós túzok:
Végem, ha a Fradi kies!!!

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2012/03/magyar-foci.html

gyurmicsek 2018.03.26. 12:15:57

@Novák Aircraft Ferencné: Utolsó VB szereplésünk 1986. Ízlelgesd a szavakat. Lassan meghal aki anno látta őket...

Szelid sunmalac 2018.03.26. 12:34:23

@Novák Aircraft Ferencné: A tenyek az, hogy te basrmit....ismetlem: BARMIT bevedenel, ami kedves a fidesznek. Te vagy az egyik legnagyobb seggnyalo a vilagon. Egy gerinctelen fereg, aki kepes tapiskolni egy Habonynak, egy Szijjartonak, egy milliardokkal kitomott, semmirese jo valogatottnak is.

Probalod elmagyarazni, hogy a szar az jo. A tenyek ugyan mind ellened szolnak, de te foggal-korommel ragaszkodsz hozza, hogy rajtad kivul mindenki mas a hulye.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.26. 12:47:24

@Novák Aircraft Ferencné: Ugye még mindig egy odaajándékozott csoport elsőségen élvezkedsz?

ételizésítő 2018.03.26. 15:18:38

@Novák Aircraft Ferencné:
Seggfejkém, a portugálok a magyar gólok után percekkel mindig egyenlítettek. Ők nem akarták megnyerni a csoportot. Ha a magyarok 10-et rúgtak volna, a portugálok is. Nekik a döntetlen volt a cél.

De ahogy látom, te jó birka vagy, betanítottákneked, hogy "Négy láb jó, két láb rossz", és csak ezt bírod ismételgetni, gondolkodásra teljesen képtelen vagy.

ételizésítő 2018.03.26. 15:20:20

@gyurmicsek:
Remélem, azért még van egy pár évem. :-)

Indriq 2018.03.28. 00:35:21

@Novák Aircraft Ferencné:
""Majd a Skócia elleni győzelem elcsendesíti a válogatott ellen gyűlölködőket.."

okééééé, a skót meccs után ugyanitt találkozunk egy helyzetértékelésre... :)"

:)
süti beállítások módosítása