Viharsarki Kattintós

Te és David Bowie

2016. január 12. 13:58 - Hácsé77

Hát persze, hogy annyira kötődtél hozzá. Most, hogy elhunyt, neked is vannak ám kedvenc Bowie klipjeid. Jaj, de még mennyi! Most jönnek csak elő. Az a sok-sok sláger, amit amúgy is dúdoltál, most végre kikerül a Facebook oldaladra. Téged is sajnálunk, nem csak a legendás popikont. Sőt, téged talán még jobban, mert itt maradtál nekünk a szomorúságoddal, és a sok közös élménnyel, amit ez a világsztár adott neked. Mint kiderült szomorkás bejegyzésedből, te nem ám csak úgy David Bowie mellett cseperedtél, hanem rajta nevelkedtél, az ő impulzusai alakították személyiségedet. Mondhatni, téged maga David Bowie nevelt fel, az ő művészetének hatására kezdtél szalvétát gyűjteni, majd hímezni, végül akvarelleket festeni. Tiszta David Bowie-hatású az összes képed, le sem tagadhatnád. 

Hiszünk neked. Tudjuk, látjuk. Meg kellett most szólalnod, hiszen köztudott rólad, hogy megszólalsz, ha téged mélyen érintő dolog történik, és most is így lett. Mondtuk is magunkban azon a januári reggelen: na, te szegény, most mit érezhetsz. Hát ezt, nem tévedtünk.

Próbálj meg mihamarabb talpra állni, és nem gondolni arra rengeteg David Bowie poszterre és kitűzőre, amik régebben a legféltettebb kincseid közé tartoztak. Ha most nem is ugrik be, de biztosan voltak ilyenek körülötted, talán a sokk miatt hagy ki az agyad. És az a rengeteg eredeti bakelitlemez, amikből most hirtelen egyet sem találsz a lakásodban. Igen, rendet kell tenned dúlt lelkedben is, nem csak a cuccaid között, hogy újra teljes életet élhess David Bowie nélkül.

Ne kuksolj otthon, és ne egyedül tipegj a monitor körül a Let’s Dance ütemeire. A magány ilyenkor nem tesz jót neked. Menj emberek közé, beszélgessetek David Bowieról. Mondd el közös kalandjaitokat, a koncertjeit, amiket talán nem is láttál élőben, mert mással voltál elfoglalva akkoriban, de mégis beszélj, beszélj róla. Beszéld ki a problémáidat. Írd csak ki. Éld meg a gyászt. Mert tudjuk, hogy te vagy David Bowie magyar özvegye, részvétünk, fogadd őszinte részvétünk. Nehéz korszak jön most számodra, de mi már látunk, ahogy tavasszal mindent elfeledve újjászületsz, és ismét egészen más témában posztolsz majd a Facebookra, sőt, talán már holnap is. Gyógyulj meg! Engedd el őt! Mert David Bowie is így szeretné. Hidd el nekünk. Hidd el neki.  

 

 

Még mielőtt dühödt kommentelésbe kezdenél: ez a bejegyzés nem David Bowie személye ellen szól, hanem arra a jelenségre kívánja felhívni a figyelmet, amikor egy híres személy halálának híre hirtelen olyan embereket hoz izgalomba, akiknek nagyjából fogalmuk sincs az elhunytról. 

 

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr978264924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LordCsipisz 2016.01.12. 18:30:51

Srácok, ez egy kicsit paraszt volt.
Értem a cikk mondanivalóját, tisztában vagyok vele, hogy a kék színű közösségi oldal tele van olyan emberekkel, akik 2 nappal egy D700 vásárlása és egy két fé meg iso érték bemagolása után megnyitják saját fotográffy nevű oldalukat, meg akad szép számmal egy "évadnyi" x faktoron penge zenekritikussá vált arc, és a VV-n táplált szociológusokban sincs hiány....
De tisztában vagyok azzal is, hogy a közösségi oldal erről szól javarészt. Bár jómagam seBowie-t, sem Lemmyt nem osztogattam eddig, és nem is emiatt fogok rajta, annak ellenére, hogy mindketten letettek annyit az asztalra, hogy megérdemlik a figyelmet. Esetleg így, haláluk után még talán beférnek két coelho, meg pár 444 megosztás közzé, melynek folyománya még akár az is lehet (bár ezt kétlem) hogy a hatásuk a gyökérségi skálán pozitív irányba mozdítja el egyes emberek zenei ízlését.
Úgyhogy azt javasolnám, hogy némi "jóvátételként" villámsebesen rángassatok elő valami igazi gyökeret, és érjétek el, hogy a szokásos választékos írásmód miatt az oldalán fetrengjen a röhögéstől a követőitek jelentős hányada.
(Ha már egyebet sajnos nem tehetünk a létezésük kapcsán.)

Ildiko Kekesi 2016.01.12. 22:00:22

Szerintem nem volt paraszt , olvasd el az utóiratot , pont az ilyeneknek szól mint Te vagy :-)

kodacx 2016.01.12. 22:50:09

Értem én, mire írod!
Jó is lett arra amire írtad...tényleg, vágom, tök elkaptad!
Csak tudod, ha van egypár szánalmas, érzelmes debil, aki ugyan nem Bowie-n nőtt fel, de nagyon szerette a zenéjét és nagyon pofán baxta, hogy meghalt és tényleg kiposztolta a kedvenc számait tőle, az úgy alapjáraton most egy cinikus, rátarti, ordenáré nagy, érzéketlen faxkalapnak tart!
Én is ilyen vagyok!
És én is egy egy cinikus, rátarti, ordenáré nagy, érzéketlen faxkalapnak tartalak!
És azt is tudom, hogy ez téged meg sem karcol...semmilyen síkon és felületen, mert azt is levágom, hogy kb. milyen ember lehetsz. Remélem egyszer, ha éppen valami xar neked, vagy fáj, majd találkozunk személyesen, hogy én is mondhassak neked valami ocsmányságot, amitől még xarabb lesz!
FAXFEJ!

2016.01.12. 23:20:45

Jó ez a poszt! És minden 2 hétben lehet atualizálni az AKTUÁLIS NAGY ELHUNYTTAL, így örökérvényű is lesz

waketomi 2016.01.12. 23:47:29

Na álljunk meg egy polgári szóra! Mert amikor, akkor. És ellőte is. És én az ő emlőin cseperedtem. Amikor Steve Jobs meghalt azt is kiírtam. Meg Paul Walkert is. Mert mind személyes ismerősöm. Ez különböztet meg engem a többi proletártól. Jártas vagyok minden híresség témában. Ettől félig angolszász vagyok én is. Amúgy szeretem én a humort, DE. Mert azt sem tudod, hogy. Véletlenszerűen írok dolgokat NAGY BETŰVEL. Csak irigykedsz a sok rajongóra. Mi egy család vagyunk. És különben is nem így készül a hortobágyi palacsinta.

huong 2016.01.13. 00:54:48

Erteni, sot megerteni is konnyu a blogiro erzeseit. Valoban feltetelezheto, hogy akadnak ilyen fb posztolok. Ok leginkabb a politikusokra hasonlitanak, azok is gatlastalan hullarablok, kepmutatok eleg nagy szamban.

Masreszt mivel en a zenet zeneileg kozelitettem mindig is, es nem csupan az egyeb kulturalis kategoriak 'egyik osszetevojekent', igy D. Bowie sosem volt erdekes a szamomra. Az o korosztalyabol Frank Zappa volt a kiraly. Bowie zenei teljesitmenye ertekelhetetlen Zappa mellett.
Asszem egyetlen notajara emlekszem, de az is Jaggerrel volt kozos, a Dancing in the street. Az lenduletes nota volt. Megvolt 45-on forgo nagylemezen.

Szoval Bowie inkabb interkukturalis jelenseg, aki sokakra hatott, de igazan szigoruan zeneben

huong 2016.01.13. 00:58:45

@huong: Bowie interkulturalis jelenseg volt, popkultura, A. Wharol stb. Atjarohaz, es gazdag, ami a vegyiteseket, stilusokat illeti.
Buddy Holly regen meghalt es fiatalon, de szvsz szebb dallamaival (ok, nem o irta oket) tobb embernek ismeros, mint DB

huong 2016.01.13. 01:02:37

@LordCsipisz: igen, egyre gyokerebb dolgokat szellent ki magabol ez az egykor vicces gyokerhatarozo.
Lehet, h a szerzoi is kezdenek megtorzulni a maguk modjan.

BBKmachine 2016.01.13. 09:39:27

Hácsé77 akik valóban szerették, értették és hallgatták is Bowie-t, azoknak szarul esnek az ilyen cinikus írások! Ezek az emberek ténylegesen megrendültek a halálától, mert a zenéjén és dalszövegein keresztül úgy érezték, hogy régóta ismerik őt. Ilyenkor ezeket a cinikus írásokat olvasva olyan érzés, mintha sebeket tépkednének az emberen. Hagyd, hogy azok is megemlékezzenek róla, akiknek valójában semmit sem jelentett Bowie. Tudod, ez jól esik azoknak, akik valóban szerették őt! Peace!

Hácsé77 2016.01.13. 10:20:32

@BBKmachine: Hagyom, ez csak egy blogposzt, nem a Magyar Nemzet vezércikke. Akik követik a blogot, azok tudják, milyen stílus megy itt. Akinek nem inge... Senkit sem köteleztem, hogy olvassa, megértse, elfogadja, lájkolja, szeresse. Viszontpeace.

tralalala 2016.01.13. 11:55:33

@waketomi: bazz már majdnem komolyan vettem :D

comprende 2016.01.13. 15:46:55

Travis-nek van igaza. A cinikus kretént még kiegészíteném azzal, hogy értéket nem nagyon képvisel a fenti iromány.. Kicsit sajnállak. Valószínűleg még írsz egy pár ilyen jóindulatú, elmés bejegyzést, aztán eltűnik a blogod az éterben. Jaj de kár, hogy nem lettél az, aki szerettél volna lenni.

Hácsé77 2016.01.13. 15:55:04

@comprende: ez a kedvenc kommentem, nagyon jót mosolyogtam.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.13. 17:00:29

@comprende: szerinted az képvisel értéket, hogy felszínes sötét bunkók, akik a híradóból tudják, hogy valaki meghalt közösen szipognak meg RIPpeznek egy olyan ember emlékén, akihez konkrét emlékük nem kapcsolódik?

Hácsé77 2016.01.13. 17:20:56

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: lehet szipogni, lehet megosztani. Nekem az tűnt fel, hogy hirtelen sokak "életét határozta meg" ez a popikon. Olyanokét, akik egy albumot nem tudnak megnevezni tőle. Sokakat sértett ez a cikk. A kamuzás, ha lelepleződik, mindig szúró fájdalmat okoz.

comprende 2016.01.13. 20:23:13

HCS: Szerintem csak néhány zeneszakértő ismeri Bowie teljes munkásságát. rengeteg albuma volt.
Egyébként azt vajon honnan lehet tudni egy posztból, hogy egy rajongó 3 számot szeret (és tud megnevezni), vagy az összeset ismeri? Kit érdekel? Nem hiszem, hogy többen vannak azok, akik ilyenkor feltűnési viszketegségből sajnálják a művészt. Engem speciel rohadtul nem zavart az se, amikor a szomszédom Jimmyt siratta évekkel ezelőtt. Ő úgy érezte, hogy hozzá kötődik valamiért és az érzései őszinték voltak (még akkor se szóltam rá, amikor vég nélkül üvöltette a borzasztó számait). Az pedig, aki mások érzésein gúnyolódik, nekem nem szimpatikus egy kicsit sem. Ez van.

Hácsé77 2016.01.13. 20:32:05

@comprende: Ezt már az első kommentedben is leírtad, hogy nem szimpi a poszt. És? Mit vársz tőlem? Kérjek elnézést? Tőled? Azoktól, akikről szól? Töröljem a posztot? Magamat? Ez egy ilyen blog. Irónia. Önirónia is van bőven. Szerintem ez nem a te tereped, ne akard megváltoztatni. Maradok, aki leszek.

comprende 2016.01.13. 20:36:44

Ja, és úgy látom ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. A szúró fájdalmat pedig nem a kamuzás okozza, hanem ez a stílustalan, gunyoros szöveg. Nem vagy egy Karinthy, az tuti..

comprende 2016.01.13. 20:39:40

Írjál nyugodtan én biztos, hogy nem olvasom, mert nem tetszik. Ezek szerint a kritikát nehezen bírod. Úgy viszont még lehet hogy lesz egy-két rossz pillanatod.

Hácsé77 2016.01.13. 20:41:19

@comprende: A cikkre érkezett 1200 rekord lájkkal én sem érzem túlzottan egyedül magam. Nem ismerjük egymást, azt gondolod, hogy nekem ez a blog a fő elfoglaltságom, művem, életem értelme? Ez egy semmi. Egy lazulás, szórakozás. Nem tudom, mi vinne rá engem, hogy bármelyik, hasonlóan névtelen blogra - mint ez itt -visszajárjak téríteni, hat kommenten át. Neked ez valamiért nagyon betalált. Tényleg kezdelek sajnálni. És tényleg, mindig ilyen posztokat szeretnék írni, ami így megosztja és megmozgatja az olvasókat. Ritkán sikerül sajnos.

Hácsé77 2016.01.13. 20:46:10

@comprende: "Írjál nyugodtan én biztos, hogy nem olvasom, mert nem tetszik. Ezek szerint a kritikát nehezen bírod. Úgy viszont még lehet hogy lesz egy-két rossz pillanatod." Te tényleg azt hiszed, hogy ez blog, meg ez a poszt életem fő műve. Nem az. Ha nem bírnám a kritikát, egy gombnyomással megszüntetném a kommentelési lehetőséget. De nem teszem, mert élvezem ezt a hisztit, ami itt megy. Komolyan szórakoztat. Hihetetlen, hogy még mindig visszaírsz. Mulatságos. Na? Töröljem a posztot? Még nem törlöm. Még írjál valamit :)

comprende 2016.01.13. 20:54:33

Neked is betalált, amit írtam, úgy látom. Törölj, amit akarsz. Én több energiát nem fektetek többet ebbe a "beszélgetésbe".

Hácsé77 2016.01.13. 20:58:25

@comprende: Kár. Jól szórakoztam. Szerintem egész jól összehaverkodtunk.

comprende 2016.01.13. 21:09:40

(Na jó. Egy kicsit én is így érzem. Szóval legyen happy end, I don't mind.)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.01.13. 21:51:03

A SAUL FIA IS MEGHALT! AZ SMAFU?!

vitaygeorgina 2016.01.14. 17:02:24

Hát hogyan máshogyan mutathatnám meg facebook-ismerőseimnek, milyen kulturális nívón állok, ha nem azzal, hogy David Bowiet gyászoló posztok tömkelegét osztom meg. Én értem csak igazán, mekkora hatása volt a popzenére, a kultúrára, és arra, hogy én is ilyen egyedi és izgalmas személyiség lettem.
Igazán nem tudom, mit akarsz ezzel a cinikus poszttal, talán csak nem engem kifigurázni? Te nem értheted, mennyire megbántottál, most sírok, és a David Bowie-s pulcsim ujjába törlöm az orrom.

Arnauld 2016.01.14. 17:22:12

Ezzel a bejegyzéssel olyan szinten értek egyet, hogy tömörebben (Facebook-poszt keretében) már én is megírtam, ha jól emlékszem, Bajor Imre halála kapcsán. (Ha tudnék módszert régi posztok elérésére, linkelném, nem tudok.)

A jelenség pszichológiai háttere, hogy ha nagy esemény történik, abban a nagy csürhe nagy lehetőséget lát arra, hogy maga is naggyá váljék, azon fölkapaszkodva mintegy. Szűkölve-nyüszítve törekszik felnőni az eseményhez - hogy ő is fontos legyen.

Persze ha ugyanilyen indíttatásból INNOVATÍVAT tudna alkotni, mindez még nem is volna baj, aminek NULLA az értelme, az az egysoros sablon-részvétnyilvánítás szomorú szmájlival a végén. Merthogy milyen információt hordoznak ezek a posztok? Semmilyent. Mindenki tudja, hogy meghalt, vagy ha nem, akkor tudni fogja, a "RIP Bajor Imre :(" "véleményekkel" nem megyünk semmire. Ennél tényleg jobb volna valami halottgyalázás, kegyeletsértés is, előrevivőbb, gondolkozásra serkentőbb.

Nem, a gyász látszatától még nem tűnsz faszagyereknek, ugyanis a másik húsz ugyanolyan keresztnevű ismerősöm is kiposztolta már ugyanazt a szart. A te részed elvész a mennyiségben. Nem is észlelem a bullshit-dömpingben.

Az üresfejű üresszájúak, akik a világ dolgaihoz három betűt tudnak hozzászólni - RIP -, megérdemelnék hogy mint spammereket kitiltsák őket egy-két napra. Hátha akkor támadna némi gondolatuk.

comprende 2016.01.14. 21:16:11

Az a baj, hogy nem csak nagyon rosszindulatúnak tűnik itt pár kommentelő, de sokkal szofisztikáltabbnak és intelligensebbeknek sem, mint akiket éppen fikáznak a poszttal kapcsolatban. Agytekervényeitek felvilágosítására (bár ehhez kell egy kis nyelvtudás is) mellékelek egy rövid cikket, mit írnak erről nálatok sokkal hozzáértőbb emberek.
www.huffingtonpost.com/2014/08/20/grieving-celebrities_n_5688129.html

B3L4 2016.01.16. 21:26:03

Tokeletesen ertheto eme szoszenet. Meghalt Lemmy? Oszinten ace of spades-on kivul 1 szamat nem ismertem az urgenek mert torok hangon horgott allandoan. Az jo szam, meg youtube-on egy metallic-a notat is jol eloadott, de ennyi. Bowie? Labirintusbol emlekszem ra gyerek korombol. Halal felejtheto figura idelten stilusokkal. Biztos vannak imadoi nekem erosen kellett agyalni a Let's dance-n, hogy melyik szama volt de azon kivul 1-et nem tudnek mondani. Miert orul meg a 1/2 net es kezd el posztolgatni olyan szamokat amiket 30 evvel ezelott hallgatott es mar reg kihajitotta a masolt tdk kazettajaval egyetemben... mitol lett hirtelen fontos ennyire? Semennyire ez csak szokasos hype. Bowie-nak meg beke poraira mint ember, mert mint eloado szamomra semmi olyat nem sikerult alkotnia ami erdekelt volna egy percre is.

Arnauld 2016.01.17. 11:43:08

@B3L4: a te szempontod is jogos, az ősrock/ősmetal a mai fiataloknak semmit nem jelent. A Motörhead (meg kollegái) fölött annyira eljárt az idő, hogy kínok között hallgattam/néztem végig az állítólagos legnagyobb slágerei egyikét. Már az énekmódtól kiráz a hideg, ergya a dallam. (A klip is, bár az mindegy.) Idetartozik még: Judas Priest, Black Sabbath, AC/DC. Ezeknek a stílusoknak ma már nincs relevanciája; illetve azt elhiszem, hogy a modern rock/metal kifejlődésének bizonyos fázisait képezték. Ami számomra már élvezhető, az a Metallica. Meg ami utána jön. David Bowie-t sem hallgattam soha, ugyanakkor róla is hallottam, és a látott fotók alapján az arculata nekem speciel bejön (elhiszem Mansonnak, hogy hatott rá – tényleg van hasonlóság). A zenéje mondjuk nem tetszik.

Azonban: itt most nem arról vitázunk, hogy mekkora művész volt. Készséggel elfogadom, hogy korszakalkotó zseni. Induljunk ki ebből. Viszont pénznél komolyabb dolgokat mernék rátenni, hogy akik Facebookon spamelnek, azok túlnyomórészt csak kényszeres meglovagolói egy trendhullámnak. Önfényezők. Valójában nem elhunytat gyászolnak, hanem a koporsón nyújtózkodva magukat ünnepeltetik. Ami, mondom, elviselhető volna, ha valamit azért tudnának hozzászólni a témához. Ha volna véleményük. Az ugyanis nem az, hogy „RIP David Bowie :(”. Ez lószar. Én gyakran posztolok Facebookra, de mindig figyelek arra, hogy legyen tartalma.

tethova 2016.12.28. 12:08:55

Mindig nagyon bírtam a stílusodat, megvettem a könyvedet meg bírtam, amiket posztolsz, sőt egyszer majdnem elhívtalak randizni, de rájöttem, hogy házas vagy. Szóval tényleg veheted tőlem minden rosszindulattól mentesnek a kommentárt.

Nem az a baj a cikkel, hogy ironikus / cinikus, hanem hogy tök keserű. Egy ártalmatlan jelenséget (bár ezek lennének a legmegvetendőbb dolgok a világban, hogy valaki rajong, meg szeret egy kicsit okoskodni) karikírozol ki tök bántó módon, és amikor erre kritikát kapsz, lezárod azzal, hogy a másik nem érti a humort / stílust / ő is pont olyan, mint a cikkben jellemzett karakter.

Nem nem értjük a viccet, hanem csak nem nevetünk. Én nem vagyok rajongó típus, sőt, meg is értem, miért írtad meg ezt a cikket, tehát van szemem a jelenségre, de még úgy is rosszul esett a cikk, hogy nem rólam szól.

Azt éreztem, hogy inkább 10 picsuló Bowie rajongót választanék társaságnak, mint valakit, aki ennyire felsőbbrendűen tud osztani.

A másik problémád, hogy minden közepes szóviccedre rákasírozd a nevedet, és még az interjúdban is arról beszélsz, hogy milyen gáz ha valaki ellopja, és nem tudják az emberek, hogy Te vagy a Vicces Szerző. Ez mennyiben más mint a Bowie-fanok posztjai a figyelemért? Erről is lehetne írni egy ugyanilyen marót, mint ahogy mindenkinek van nevetséges tulajdonsága, amiért nem biztos, hogy érdemel ekkora savtengert.

Sokkal jobb vagy ennél az alapján, amit régen láttam a munkáidból, kívánom, hogy többet meríts abból.

sírjatok 2016.12.28. 13:15:36

@B3L4: "Bowie? Labirintusbol emlekszem ra gyerek korombol. Halal felejtheto figura idelten stilusokkal."

Bakker én is a Labirintusból emlékszem csak rá, de az nekem tökre tetszett, sőt mostanában újranéztem valamikor, és még mindig tök jó. Jó értem hogy bénák a bábok meg átlátszik Bowie töke a sztreccsgatyón meg ilyenek, de annyi jó kis vizuális apróság van benne, valahogy elviszi az egész filmet.

Hácsé77 2016.12.28. 16:13:20

@tethova: Mindenről lehet írni marót, írtam is, a modrira anno, magamról is, az ifjú költő, stb. És kikérem magamnak, nem közepesek a szóvicceim, hanem borzalmasan rosszak, vagy még az alatt. Ezek a szóviccek paródiái. Amúgy meg ne hari, nem tudok mindig olyat írni, hogy neked is tessen. Ez most így jött ki, ráadásul ez egy régi poszt, haragudj meg régen, most meg olvass tőlem frisset, ami nem ekkora csalódás. Ja, és igazad van, minden író exhibicionista majom, én sem vagyok kivétel. Bocs, ha ismét egy csalódás.
süti beállítások módosítása