Viharsarki Kattintós

Pumped Gabo védelmében

2015. július 10. 19:41 - Hácsé77

(A kép forrása: Cink.hu)

 

Engedjetek meg pár sort. Csak azért, mert tisztelem a testedzést, főleg a kidolgozottat, és az ehhez övező kultúrát. Köszönöm.

Van egy tehetséges, fiatal srác, villámgyorsan befut, erre mit tesznek a névtelen kommentelők? Lebuzizzák, piszkálják, hogy túl izmos, meg hogy lányosan helyes. És hogy vékony a lába. Igen, mert Pumped Gabo magas, és a hosszú, vékony lábcsontokra nagyon nehéz ám izmokat pakolni, ezt tudom tanúsítani, én is magas vagyok, és sajnos vékony a lábaim. De ezt a bántást leginkább olyanok teszik, akik nem jutnak el egy olyan komoly elhatározásra, hogy kockás legyen a hasuk. Meg túl vaskos a lábuk.

Magyarországon kezd felnőni egy nemzedék, akiknek igenis kijár a tisztelet az életfelfogásuk miatt. Követelik a jussukat ezek a jól öltözött, hajukra is adó férfiak. Jól akarják magukat érezni, és lehetőleg ezt minél kevesebb munkával és tanulással megkapva. Őknekik van igazuk. A tehetség utat tör magának, és ha ez kitűnő genetikával, kifogástalan testi adottságokkal párosul, máris jön az irigyek hada, akik otthon eszik a szalonnás csipszet tejszínhabbal.

Pumped Gabo, amit ilyen rövid időn belül elért, azért mások egy életen át keményen tanulnak, küzdenek, dolgoznak, szenvednek, és mégsem érnek se a közelébe sem. Hát így jártak. Az olyanok meg is érdemlik, ők a csicskák, nem ez a reményekkel teli, ragyogó tekintetű srác.

Hány és hány olyan aktakukac és könyvmoly él a környezetünkben (holmi tanárok és könyvtárosok, meg ilyenek), akiket Pumped Gabóval ellentétben a kutya nem ismer, ráadásul csapott a válluk, és tutira hájas a hasuk. Elárulom, nagyon sok. Ezért vagyunk ilyen mélyen, mi, magyarok, mert nincs fitneszkultúránk. Doktor doktorovics, meg tudós macskája, és két követője se van az Instán, de persze az ilyenek azt sem tudják, mi merre hány méter a mai trendekben. És az ilyenek persze alig várják, hogy két marokkal harapják el Gabo torkát.

Pumped Gabo tánca pedig raj. Megmutattam egy elég komolyan gyúró, táncolgató haveromnak, szerinte is ott van, nagyon ott van. Bevallom, megpróbáltam itthon a tükör előtt, de nem teszek most ki gifet meg szelfit se. Egyrészt azért, mert nem elég kidolgozott a felsőtestem, meg nem akarom őt utánozni, majd kajak kitalálok valami más mozdulatot magamnak.

Már elmúlt az az idő, amikor diplomalobogtatással meg vicceskedéssel lehetett csajozni előnytelen testalkatú, irigy okostóniknak. Hol a felsőtested? Ja, a hájad alatt? Szégyen vagy. De rád is szükség van. Igen. Arra kellesz, hogy dolgozz, termelj, amíg a kiválasztottak felkészülnek a konditeremben egy csapatós fesztiválra.

Lázong, hőzöng a kommentbunkók serege. Akkor dumálj, ha lesznek izmaid. Kérdem én, hol a szelfid a kockás hasadról és a feszes mellizmaidról? Aha. Persze. Pumped Gabo tricepsze többet ér, mint a te végigszenvedett, tyúkszaros életed. Menjél olvasni, az való neked, ósdi történetek. Uncsi. Ha lenne izmod, tudnál gyúrni. Könyveket lapozgatni minden cérna peti tud.

Pumped Gabo megmutatta. Nem kell itt dögunalmas, ötkilós könyvekből magolni ahhoz, hogy tiéd legyen a siker. Ki kíváncsi a diplomamunkádra, a túlóráidra, a csicska életedre? Aha. Bocs. Pumped Gabo követőinek számát ugye ne írjam ide? Jobb is, mi? Pumped Gabo vádlija többet ér, mint a te végigtanult, végiggyötrődött, egyhangú sorsod. És még csak annyit, hogy elítélem azokat a felelőtlen szülőket is, akik nem gyúratják ki időben a gyermeküket, hanem mindenféle felesleges, kétes iskolákba jártatják őket, hasizomgyakorlás helyett például.

Pumped Gabo mit üzen a mai fiataloknak? Azt, hogy érezzék jól magukat. Milyen igaza van, a többi csak szenvedés és körítés. Örülök, hogy szemtanúja lehettem annak, ahogy ez az izmos srác meghódította a magyar netes fórumokat.

Nagy jövő áll Pumped Gabo előtt. Innen már csak egy ugrás, hogy nagyobb Audija vagy BMW-je legyen, esetleg Majka vagy Hajdú Péter felkarolja. Nem túlzás, hogy Gabo egyszer felér majd ezekhez az ikonokhoz. És hogy mit üzenek a külföldieknek? Azt, ha Magyarországra jössz, meg kell nézned Pumped Gabo videóját.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr187616364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2015.07.11. 06:33:34

Ki ez? Mi van? Miről van szó?

Fodor Balázs 2015.07.11. 07:14:42

"Már elmúlt az az idő, amikor diplomalobogtatással meg vicceskedéssel lehetett csajozni előnytelen testalkatú, irigy okostóniknak. "

Te még nem tudod? A nőknek mindig Csányi Sándor kell. 25 éves koruk előtt a színész, utána meg a bankár. :)

chepunk 2015.07.11. 07:46:53

Kicsit durva itt-ott a hangvétel, de nagyjából igaz! Az emebrek (pláne az ilyen ilyen irigykedő nyárspolgárok) meg úgyis csak bunkóságból és agresszióból értenek! :-)

chepunk 2015.07.11. 07:48:50

@Fodor Balázs:

Igen! Hogy a nőknek mi kell, nagyjából úgy lehetene megfogalmazni, hogy Adonisz, Krőzus és Einstein egy személyben!

2015.07.11. 08:26:41

@chepunk: Einstein nem fontos nekik.

Baszkikám 2015.07.11. 08:45:54

Köszi Gabo ezt a posztot, már hiányzott, hogy valaki jól megaszondja nekik a tutit!

Az "őknekik" azért egy kicsit fájt, de nem az eszedért szeretünk. :)

Fodor Balázs 2015.07.11. 09:13:57

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ugyan. Ahogy öregszenek és maguk sem olyan jók már, egy idő után Adoniszról is lemondanak és elég Krőzus is.

Spiritmonger 2015.07.11. 09:54:23

Adom
Bár ez a Pumped Gabo gyerek tipikus példája az egypálcás, egypofonos műmájereknek...

Danny Ten 2015.07.11. 10:17:31

A cikk vége felé elkezdtem gyanakodni, hogy csak trollkodás az egész bejegyzés, de van egy gyanúm, hogy ezt tényleg komolyan gondolta a blogger. Mondjuk az írónak tényleg kb addig terjedhet az érdeklődési köre, hogy nagyobb Audi meg kockahas, úgyhogy Gabó sztárunk rajongó tábora is kb ebből a típusból állhat össze, szóval ilyen szempontból tényleg sikeres. De amúgy mit ért el ez a gyerek, amiért ennyire fel kell nézni rá a 'sok csicskának'? 17 évesen szétcuccozza magát koksszal meg parti drogokkal és játsza az eszét totálon egy bulin. Mivel 17 évesen még sok kötelezettsége nincs az életben, ezért van ideje kondizni, ennyi. Hát, ez aztán kurva nagy eredmény, tényleg nagyon pálya a gyerek, fel kell nézni rá. Majd Majka meg az RTL Klub felkarolja, nagyon irigy leszek rá. :) Szerintem bárki aki otthagyná a szakmáját, bekokszozná magát és néha csinálna valami cirkuszt , hogy pár percre trash celeb legyen, az el tudná érni ezeket a hatalmas eredményeket. Aztán vehetne magának egy 8 éves A6-os Audit 3 millióért részletre, mert neki bejött az élet. Kibaszott szánalmas a blogger meg a rajongó tábor is, én meg ezeket tartom csicskának. Ja, és sok ember ugyanúgy heti 5x sportol, mint a barátunk, csak mellette agyilag lealázzák meg kiröhögik őt bármikor, + kockahas nélkül is bármikor fel lehet állni egy 17 éves kokszos csicskának, ha nagy a pofája. Nem kell azért annyira elszállni a pálya táncától, hogy egyből szopkodni kelljen őt.

wolves84lb 2015.07.11. 10:35:19

Én is azon agyaltam, hogy ezt vajon komolyan gondolta-e az írója...de nekem pont a vége miatt tűnik úgy, hogy ez bizony trollkodás volt. Ha igazam van, akkor 5 pontos :)

Ha tévedek, akkor sajnos az írónak sürgős segítségre van szüksége, egy másik agy jót tenne neki...

Hácsé77 2015.07.11. 10:38:32

@wolves84lb: Kis segítség. Érdemes megnézni a cikkhez társított címkéket.

Danny Ten 2015.07.11. 10:41:40

@Hácsé77: Hehe, akkor respect az írónak, jól megszopatott, csak ezért csináltam Indapasszt, mert úgy felbaszta az agyamat. :) Gratula! :)

Hácsé77 2015.07.11. 10:48:19

@Danny Ten: Olvasd vissza ennek tudatában, és nyugodtan röhögj egy jót :)

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.07.11. 10:48:23

@Danny Ten: Paródia. Ilyesmit kerestem az írás jellegét meghatározó címkék között, és miután megtaláltam, már a helyén értékeltem. Ott pedig kifogástalan. A felületesen egymás mellé illesztett szavak ("ehhez övező kultúrát", "két marokkal harapják el") remekül csúfolják-gúnyolják a felszínes, gyúrós, csokibarna, de hónaljban még mindig fehér bőrű életérzést. (Azt nem tudom eldönteni, hogy ezek a stíluselemek a szerző zsenijéből fakadnak, vagy csupán be volt nyomva egy kicsit...)
Nincs semmi gond a kifigurázott kiscsákóval sem. Érettségi előtt ennél nagyobb marhaságokba is beleviháncol az ifjúság, ha olyan példaképek viselkedését követik, akik hülyéskedésre uszítanak.
A Pumped Gabo jelenség az apák (a szülők) vétke. Ha van egy kis szerencséje a srácnak, akkor felnőttként majd találkozhat olyan viselkedésmintával, ami hasznosabb célok felé tereli.

manager2008 2015.07.11. 10:51:57

@wolves84lb: Gyanítom hogy jól eltalált irónia az egész, de néha olyan jó hogy kétségeink vannak. Gyúrjon a fiú ha akar, kit érdekel. Talán haza talál, annyi esze még maradt. De neki is igaza van, ha egy ugyanilyen harántcsíkolt izomagyú leánykával baromi jól érzik magukat, akkor Szuper. Gondolom a Déli Sarkot nem akarja meghódítani, meg nem találja fel az önműködő fagylalt kanalat sem, olvasni meg minek, jobb a net. A lényeg az életképes sperma.

fefe79 2015.07.11. 12:32:37

Ha iróniának szánta a szerző, akkor OK, de én is attól tartok, hogy nem :D Tehát egy kigyúrt test többet ér, mint sokat tanulni, mert attól szürke leszel, így meg világhíres, ez az üzenet :D "Könyveket lapozgatni minden cérna peti tud", ez kurva nagy. Csak van ám, aki fel is fogja, ami benne van. De meg is lehet ám fordítani: edzeni minden agyatlan troll tud.
Azzal együtt, hogy a felkapott sráccal nekem aztán semmi bajom nincs, miért lenne.

Etniez 2015.07.11. 13:12:22

Az a baj, hogy Gabo a tinilányoknál menő, de ebből az előnyből később hátránya lehet.

25 felett már nem számít a kemény has, a kemény farok, a charme-os mosoly.

Lásd Andy Vajna és a Tímea esete :D

DocBulywood 2015.07.11. 16:45:10

Tessék mondani, híres ember ő? Úgy értem, nem élőlényes, híres, mármint híresen nem él, vagy...

:-D

eMChris 2015.07.11. 17:08:03

Az elején még elég lightos volt, ha végig abban az ütemben nyomod, tuti beszoptam volna az egészet, de a végére sikerült túltolni (szándékosan?), így legalább le tudtam ugrani a szopórollerről... Szép volt! :)

nevetőharmadik 2015.07.11. 17:41:36

Nyehehehehe :D

Pedig tényleg azt hittem, hogy valaki végre tényleg megvédi szegény srácot, aki önhibájából villámhárítója lett a társadalomban felgyűlt ipari mennyiségű frusztrációnak :P

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.07.11. 17:48:52

Mulatási ez a poszt, a kurva életit neki!
Sent from Balaton Száund, waccs end lörn!

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2015.07.11. 19:52:08

Tulajdonképpen mi a baj a sráccal?
Megdolgozott az izmaiért, a zinterjú alapján síkhülyének sem tűnik, az meg, hogy egy fesztiválon, ahol állandóan zene szól, megeresztett egy laza táncot, miért gond?

Trónkövetelő 2015.07.11. 20:14:41

Én is úgy annyira kinézni akarok mint ő.

zobod 2015.07.11. 20:28:08

F.A.F., nagyon jó, az elején majdnem komolyan vettem :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.07.11. 20:41:55

Remélem, hamarosan lesz neki saját valóságsója.

Trónkövetelő 2015.07.11. 21:08:57

Nem lehet, hogy ez a csávó Eric C vagy IxDé a boldogult emlékezetű BtheBest blogról?

kvadrillio 2015.07.11. 21:42:51

BRAVÓ !!!!...A Pithecanthropus,,,,BOROTVÁLT PÉLDÁNYA.......:o)

kvadrillio 2015.07.11. 21:53:11

A TESTÉPÍTŐK ÁLTALÁBAN INFARKTUSBAN HALNAK MEG. EZ AZ IQ BAJNOK FEL SEM FOGJA, HOGY A ZIZI ZYZZ, AKI A PÉLDAKÉPE 22 ÉVESEN INFARKTUSBAN HALT MEG. SZEGÉNY GYEREK....

gizmo26666 2015.07.11. 22:18:43

@kvadrillio: A testépítő haverja nem a koksztól, hanem az amfetamintól halt meg. A halálának semmi köze nem volt ahhoz, hogy testépítő

Zsíros Bödön 2015.07.11. 22:22:58

"Van egy tehetséges" - eddig olvastam

Zsíros Bödön 2015.07.11. 22:23:55

ó ok már majdnem megvicceltél te huncut kisfiú

Celtic 2015.07.11. 23:04:28

@Danny Ten: "A cikk vége felé elkezdtem gyanakodni, hogy csak trollkodás az egész bejegyzés, de van egy gyanúm, "

En az egeszrol azt hittem, hoyg ironia. Talan megnezek par masik bejegyzest is. Ha ironia, nagyon jol csinalja.
Ha nem az...ah, mindegy, naponta lehet hasonlo emberekkel talalkozni, az ember el sem hiszi, hogy tud fulhallgato nelkul levegot venni.

Celtic 2015.07.11. 23:07:53

@Hácsé77: Koszi :)

Hat akkor gratula :)

Trónkövetelő 2015.07.12. 00:59:30

@Celtic:
Rosszul tudod, ez bizony véresen komoly.

Egyébként ez a melegfiú még érdekes is lenne, ha legalább valami minimális teret engedne az öniróniának, de ez így rendkívül lehangoló. Persze azért röhögök rajta :)

decoati 2015.07.12. 13:39:14

Jó lehet ilyen faék egyszerűnek lenni, mint ez a Gabó gyerek. Dadbody ftw, az írás ismét pazar. :)
süti beállítások módosítása