A nőt a csípeje teszi nővé. Meg a pendelye. Meg a derelye, amit készít e a férfinak. Van az a szólásmondás, hogy „Honnét? Szüljek vagy izzadjak?” Ezt általában férfiakra szokták alkalmazni (lásd még bajusz, Kossuth-szakáll, hímpetrencésrúd). De mert a nőféle, az bezony izzadjon, szüljön. Iskolába akkor menjen a nő, ha hirdetnek gazdasszonyképző tanfolyamot.

Van egy rend a világban, ami azon kívül esik, az aberráció. Nálunk például az a rend, ha van szülés, izzadás, de ha már valamelyik hibádzik, a nő sajnos nem egyék, nem igyék, ne aludják.

A nők eleve úgy festenek, mint egy szülésre készülő lények. Nézzük meg. Mellük van, kettő is, nagy és kerek, jó esetben, amiből tejet kell, hogy adjanak, mert amelyik nem ád, az sajnos kívül esik egy bizonyos ősi értékrenden.

A pendelyük alatt van egy testnyílás, amin a férfi bemegyen, a gyerek meg ám kijövén. Nem véletlenül, mert ez a normalitás. Ezért sem engedélyezném a nőknek nadrág viselését, mert ha épp egy férfi bebocsátást akar nyerni, vagy egy gyerök kibocsátást, akkor az máris a normalitáson kívül esik. Mintegy ráhúztak egy férfi ruhadarabot a szaporodásra teremtett nőjószágra, akadályozván ezzel egy nemzet felemelkedését.

Az egyedülálló női létforma sem helyténálló. Milyen jogon fosztja meg a társadalmat a leendő unokáiktól? A szülészet, és előtte a nemzéshez szükséges engedékenység nem kedv kérdése. Jól néznénk már ki. Ki kérdi a tehenet, hogy van-é kedve elleni, vagy a kutyát, hogy hajlik-é a kölykedzésre ezen a fertályórán? Ne cseréljük már fel a szerepeket, mert könnyen elmegyen dolgozni otthonról a nőszemély, és pénzt vészen magához, önállósul, normálatlankodik, eltér az ura és az édesapja által egykoron helyesen kijelölt útról lefeléje.

Szeretem a nőket, félreértés ne essék. Farukat, csípejüket gyakorta dícsérem a kocsmában.