Köszönöm, hogy átélhettem a nyitást, az évek elfordulását, az óralapokra vetülő árnyékokat. Köszönöm az újabb tavaszt, köszönöm, hogy ebben a programfüzetben ott lehet a nevem. Köszönöm a bolygóközi bolyongást. Köszönöm, hogy végignézhettem egy halált.

Hogy egyedül hagyott, köszönöm a süvítő, fülsüketítő időintervallumot. Köszönöm, hogy volt egy hazája, hegedűtokja éveimnek, mint oszlopdőlések, csavargások, hazatalálások, óvatos kulcsillesztés a zárba, köszönöm.

Kiválasztott vagyok, erre a bolygóra pottyantott kis herceg, katona, időpontokat terelő. Köszönöm ezt a tavaszt, apám nélküli üres léptek, gyűrött bőrszandálok, folyosók, elvirágzás, terméstelen akarat, a megtorpanás előretolt, visszavont lokátorai. Ernyők a tavaszban. Mindet köszönöm.

Köszönöm a naptárnak, hogy folytatja önmagát, természetellenesség nélkül. Születik a holnap, mint kánikulában a vihar. Köszönöm ennek a tavasznak, hogy integethetek neki. Köszönöm apám vigyázó jelenlétét az álmaimban. Terhes, és mégis óvó. Elavult és modern, mint az új pillantás régi szemmel.

Köszönöm a tavasznak, hogy mire kiértem a barlangból, ő még itt volt. Gyermek vagyok. Bocsásd meg nekem a ragaszkodást.