A kövér kisfiú nézte a sovány kisfiút, hogy ez nem létezik, ilyen vékony kisfiú nincs is, a sovány kisfiú pedig észrevette, hogy a dagi figyeli őt, ez nem igaz, gondolta, ennyi kiló a világon nincs. Ahogy így becsülgették egymás súlyát, fitymálva-értékelgetve, egyszer csak belépett az osztályterembe egy még kövérebb, és egy még soványabb kisfiú.

A legkövérebb kisfiú persze hogy a legsoványabb kisfiút szúrta ki magának, de a legsoványabb kisfiú viszont nem a legkövérebbet, hanem. Állj, mondta a tanító néni, azzal a ducik és a gizdák elfoglalták helyüket a padsorokban. Jelentést kérek, emelte hangját a kissé molett tanító néni. Tanító néninek tisztelettel jelentem, az osztály súlyának átlaga, majd a hájas hetes szava elakadt, és tokáját kidomborítva, lehajtott fejjel bámulta a padlót. A dundus tanító néni érezte, hogy nincs tovább, pontot kell tenni a kövér-sovány háború végére, azzal feltűrte fehér köpenyének ujját, összekacsintott a dagi gyerekekkel, majd élőláncot alkotva elkezdték sarokba szorítani a sovány kisfiúk alkotta klikket. A tülekedésben megizzadtak, az osztályterem krétaporos levegője savanyúvá változott. Valaki nyisson egy ablakot, kérte levegő után kapkodva a golyó alkatú tanító néni, majd a friss levegő hatására még idejében észhez kaptak a kis csontkollekciók, s a nyitott ablakon keresztül kereket oldottak. A negyedik bé hájas krémje maradt a teremben, lihegve, csatakosan, elvesztve a küzdelmet, s még inkább gyűlölve mindent, ami nem tartalmaz elegendő zsiradékot. A folyosón sétálgató igazgató úr figyelmes lett a rendzavarásra, s benyitott az osztályterembe. Vesztére, mert igencsak szikár testalkatú volt.