Viharsarki Kattintós

Kezdődhet a hupákolás a szomszédban!

2017. március 18. 10:21 - Hácsé77

Tévedhetetlenül itt a tavasz! Lassan lehet nyírni a füvet hetente kétszer, a szomszédoknak mától kötelező zörögni, nyüszögni, nyihogni, reszelni, kalapálni, dübögni, kattogni, surrogni, herregni, berregni, krahácsolni, kalapácsolni, flexelni, fűrészelni, rotakapát indítgatni, és mindezt ebéd utáni sziesztakor, lehetőleg vasárnap. És persze reggel is, főként olyan reggel, amikor alhatnál nyolcig, kilencig, nem, nem fogsz, hat óra tizenkettőkor kezdődnek a decibelrobbantó tavaszi munkák, te lusta munkakerülő!

Mert vannak olyan házak, amik harminc évig épülnek – azaz ötven év alatt sem épülnek fel, de mi ezt nem érthetjük meg sosem, mert nincsenek vágyaink és céljaink, nem látjuk át úgy a telket, hogy mit hova kéne még építeni, gányolni. Nézd meg a szomszédodat, ő még ma is a házát építi, pedig nyolc éve lakja. És a ház egyre magasodik, egyre ragyog, épül-szépül. A mesterek úgy járnak oda tavasszal, mintha a munkahelyük lenne a szomszéd ingatlan. Mert az is. Mindig van valami. Egy kis meló, egy kis ez-az, tudod, nem nagy ügy, pár kalapálás, flexelés, légkalapálás, betonfeltörés, bontás, toldás és pikk-pakk hat-hét-negyven-nyolcvan nap alatt kész is vagyunk.

Lényeg: az iszonyat nagy hangerő, a dübögés, a rázkódás és a rengés. De akkora rengés, hogy a vitrinedben csilingeljenek a kristálypoharak. Lehet, hogy a mester csak megbeszélni jön a szomszédba, mit kéne dolgozni óriási hangerővel vasárnap hajnalban, vagy közvetlen ebéd után, de azt is ordítva konzultálja a szomszédoddal, mert az szinte már majdnem olyan, mintha leírnák. Hangerő = nyomaték. Minél jobban ordít a szomszédod, hogy mit kéne megoldania a mesternek, annál inkább és annál korábban (hajnali időpont!) végrehajtja azt.

De te ezt nem érted, mert téged nem hajt ambíció. Nincsenek ötleteid. Pedig mi mindent össze lehetne zörögni az udvarodon neked is, ha lenne benned egy kis kreativitás. Egy kis alkotói büszkeség, hogy igen, azért szép a házad, mert a pénzedet a házadra szánod. De nem, te inkább új mobiltelefont, laptopot, drága ruhát, óriási laptévét veszel ahelyett, hogy gigászi kalapácsokra, vésőkre, vasakra, csiszológépekre és Lindab lemezekre költenéd a nem létező vagyonodat.

Mert te csak élsz bele a világba és az ingatlanodba, célok nélkül. Beleültél a készbe, közben eljárt a házad felett az idő. A szomszédod céltudatos. És ezt büszkén, nagy hangerővel kürtöli világgá az utcában. Neki vannak ötletei. Fáskamra. A fáskamrához „tódani” még egy melléképületet. A melléképület mögé még simán megy egy tároló, a tároló mögé egy kutyakennel, a kutyák mögé mehet egy dróthálóval elkerített rész, hadd nőjön ott a dudva, az hátul van, senki se lássa’. Mindezek fölé még simán lehet emelni egy szintet, oda lehet léceket pakolni, az egészet szépen, akkurátusan körbebástyázni farostlemezekkel, osb-lapokkal, régi palákkal, PET palackokkal és hungarocellel.

Te ezt sosem fogod megérteni. Mert a fákat ki kell vágni. Kérdezd meg a szomszédodat. A fák „szemetelnek”. Elő az akciósan vásárolt fűrészt szombat délben, hadd szóljon hangosan a brrrrr! Rohadt fák, elveszik a helyet a fáskamrák, szénkupacok, a zsákokba összegyűjtött PET palackok és a nagyfater régi, harminc éve be nem indított Simsonjai elől.

De neked csak a döglésen jár az eszed. Mert egy lusta, csendben heverésző nulla vagy. Ha lennének céljaid, te is kibocsátanál 200 decibelt percenként 67-szer, minden hétvégén. De rólad nem lehet hallani, mert egy csendes senki vagy. Otthon szuszogsz a monitor előtt. Könnyű leszólni a dolgos szomszédot, igazad van, a lájkolgatás megy kussban is. Ez lett belőled, egy fészbúk-generációs hikomat.

 

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr4212347831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánféreg 2017.03.19. 20:22:59

na meg azokat a PET palackokat el is kell majd égetni

CoolKoon 2017.03.19. 21:01:33

Ami azt illeti, nálam télen még intenzívebb volt a munka, hiszen akkor van idő a kert helyett ezzel foglalkozni :P

Killary Fucking Clingon 2017.03.19. 21:20:01

Költözz panelba, az index.hu -val szemben, ott valószínűleg senki nem fog flexelni vagy kapálni a 7/2-ben.
Az ember nem azért lakik kertes házban hogy bent rohadjon a tv előtt, bár ahogy elnézek néhány tetőt és kertet ilyen is akad..Munka van a házzal és a kerttel tudod? Metszeni kell, kapálni kell, az elromlott dolgokat megjavítani, füvet nyírni..etc etc.. Valószínűleg Momentum szavazó lehetsz..azok csak a belvárosi posványt bírják. Normális körülmények közt, az én környékemen, Vasárnap senki nem nyír füvet, flexel vagy kapál..arra ott van a Szombat :)

pause 2017.03.19. 21:29:03

ez viccesnek szar,szarnak vicces...

Who111 2017.03.19. 21:49:05

Igazából hét közben az ember a munkahelyén dolgozik, és eléggé el van fáradva bármi máshoz. Viszont családi házat nem lehet befejezni, csak abbahagyni... Mindig van valami, amit lehet (kell) csinálni. Ez van. Ellen kell flexelni! - Mondta az unokatesóm. Egyébként öcsém betonban lakott, és nem tudtam hétvégén úgy menni hozzá, hogy valaki nem fúrt éppen ütve. Úgyhogy Pesten is vannak parasztok, csak a traktorból átültek a BMW -be. Nem kell a vidékre általánosítani. A cikk meg, hát hogy is mondjam... Túlzás azt mondani, hogy túlzás? Amikor valaki erősen eltúloz valamit az a paródia (karikatúra, stb. ). Ez a cikk nem az. De nem is komoly. Kár volt elolvasni. Na mindegy, megírom a facebookra, aztán megyek kicsit rotakapálni, ilyenkor este jó hozzá az idő... :-)

bbalintus 2017.03.19. 21:55:19

Tényleg szar cikk lett. Pedig rám is ez vár, mert hamarosan vidékre költözünk Budapestről. Mondjuk tervben is van néhány melléképület :D

misung74 2017.03.19. 21:56:41

És pontosan ti vagytok azok, akiknek a gyermekei azt hiszik: fán nő a sárgarépa, mentesvizet már csak a tescoban lehet kapni, pedig szarabb, mint a csapvíz, és elvárjátok, hogy a húst, meg a pickes párizsit csak szigorúan egyszerhasználatos, steril nájlonkesztyűben fogjuk meg! Aztán csodálkoztok, hogy takonykóros a gyerek, allergiás, meg mindenért táppénzen kell otthon lenni vele? Én igenis szeretem ezeket a zajokat, mert ezek az élet zajai! Ez nem 5.1 , meg 7.1 ott a házimozi előtt. Az igazi dolby sorround EZ! Élünk, és élvezzük az életet! Üdvözlet Faluról, de ha jobban tetszik: VIDÉKRŐL!!! És mi tudjuk, hogy a tyúkól nem büdös, és onnan jön a meleg tojás, nem a gyárból! -Hogy másszon fel a hátadra a kokas!!! :D

misung74 2017.03.19. 21:59:17

Ja, egyébként tetszett az írás, röhögtem! :D

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2017.03.19. 22:10:59

És annak mi jár, aki szerint társasház (beton) csak Bp-en van? :)

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2017.03.19. 22:35:36

Látom beindultak a csendháborítós blogok, mint nálunk a rendszámnélküli terepmotorok, amikkel lehet körbepüfögni a faluban, had lássák a népek, ki a menő. Aztán ha marad benya', lehet veretni a füvet a damilossal, míg van egy szál is.

EU zászlót mindenhova! 2017.03.20. 01:12:39

@misung74: Ok de azért mindennek van határa. Vasárnap reggel 8 előtt ne kezdje már el forszírozni a fűnyírást meg a flexet, mert más a pihenőnapján szeretne egy kicsit tovább aludni.
Nyilván az se jó, ha valaki elhanyagolja a kertjét meg a házát, de az se normális, ha valaki állandóan valami zajjal basztatja a szomszédságot, pótcselekvésként.

2017.03.20. 05:22:33

En is elkezdtem tegnap...

2017.03.20. 05:23:09

En is elkezdtem tegnap...☺

Burgermeister 2017.03.20. 06:03:17

Robikapa beindult, volt is nagy zaj.:)

Je suis Petra 2017.03.20. 09:28:56

Normális helyeken van önkormányzati rendelet, amely kimondja, hogy mettől meddig lehet zajongani, hétközben, vagy hétvégeken. Ha azt írja elő, hogy vasárnap 7-től vagy 8-től délig, akkor a kurvaanyját annak a lusta szargecinak, posztszdsz-es momentumos, volt mszmp-s dk-s, mszp-s, fideszesnek, aki még akkor is aludni akarna.

nagy1 2017.03.20. 09:37:27

Ezerszer inkább vidéken a flexelés meg a fűnyírás, mint Pesten a sok büdös paraszt, amelyik hétköznap este 10 és hajnal 2 között nyomatja a mélyládából a szarját, de úgy, hogy reng a lépcsőház. Meg menni nem bírnak normálisan, a sarkán szalad a parasztja, amitől füldugóban felébredek, aztán szalad tovább, naponta folyamatosan 2-3 órát, mert a 35 négyzetméteres lyukában minden nap takarítani kell meg félóránként szellőztetni (ajtó-ablak erőből becsapásával, hogy tudjon erről mindenki). Szóljon a trance hajnal 3-ig nyugodtan, lehet rá betépve aludni, aztán vörös szemmel értetlenül ajtót nyitni, ha az ember szól, hogy másnap 8-tól munka vagy vizsga. Dolgozni minek, papa úgyis megveszi a 30 millás lakást, a Corvinuson végzett értelmiségiként meg nem kell dolgozni sem, mert ez egy ilyen ország, ahol nem becsülik meg a semmirekellőt. 18 évet éltem vidéken, 12-t Budapesten (utóbbi 5 különböző címen), de amennyi büdös semmirekellő kretén van a fővárosban, az túlmegy mindenen. Ja, és mielőtt a körülírt emberek nekem állnak leoltani, az én családom nem lopta össze magát a rendszerváltáskor, hogy lakásokat kapjak 18. szülinapomra, próbálok dolgozni és élni, hogy végre elszabaduljak ebből a tetű városból és hallgathassam otthon a flexelést.

kommentes nikk 2017.03.20. 09:38:27

Most vettünk családi házat, két hét múlva költözünk, a sarokcsiszolót múlt héten már megvettem :))))))))))) De ígérem vasárnap ebéd után nem fogom használni, tulajdonképpen csak a kerítés rendberakásához kell, utána valszeg nem sokat lesz bekapcsolva :)

moonshadow 2017.03.20. 09:42:08

A jó kert sosem készül el, mindig folyamatban van és változik. Vidéken célszerű megvenni a szomszéd telket is, hogy legyen nagy tér, ne csörömpöljenek közvetlen az ember mellett. De így is lesz majd a környéken olyan hülye, aki egész nap a rádiót, vagy a lakodalmas rockot hallgatja tőhangerőn.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.03.20. 09:43:23

Ahh nincsen is szebb mint amikor felsír a paraszthegedű. Én is tervezem egy flex beszerzést mert a fúróval nem lehet rendesen a szomszédok tudtára adni, hogy milyen lelkesen dolgozom.

Medgar 2017.03.20. 09:49:37

A flex vasárnap fél hatkor harap a legjobban. Ezt mindenki tudja...

murray 2017.03.20. 09:58:34

én is idénre vettem egy fasza nagytárcsás sikítót , és lesz is vele munka bőven! :-)
nagyon jók a kommentek! :-)

én pesti (budai) paraszt vagyok itt is sok a 30 éves mamahoteles szakállas hipszter, elkezdek fúrni faragni már ülnek is be a kocsiba és mennek el.. menjetek , apátok ugyanezt csinálta mint én hogy felépüljön a ház.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.03.20. 10:05:09

@moonshadow: "A jó kert sosem készül el, mindig folyamatban van és változik."
Nem csak a jó kert nem készül el soha, de a rossz kert sem. "Egy kert soha nincsen kész." ősi kertész közmondás.
Az benne az élvezet, hogy mindig van benne mit csinálni. Ezért boldogabb, egészségesebb, teljesebb emberek azok, akik kertészkednek. Sokszor még azok is, akik egy parányi kertet művelnek a teraszon, vagy közösségi kiskertben. Minden évszaknak megvan a maga öröme és szépsége a kertben, és ez kihagyhatatlan örömforrás minden két március 15.-e között például. A dátum szabadon választható a magyar rögvalóság elkeserítő pillanataiból.

A vértahó söpredék a lakóhelytől függetlenül megkeseríti a közeli és távolabbi szomszédaik életét, amikor megsérti a csendrendeletet, vagy egyéb vonatkozó szabályokat. Tegyél panaszt. Jelentsd fel. Mondd neki, hogy csúnyaság ez.

bda 2017.03.20. 10:06:10

Egy régi vágású vidéki kis települést ajánlok a cikkírónak, ahol a legkisebb udvar 50x40 méter. Na itt elég távol van a szomszéd, na meg garantáltan nem kell gondolkoznia, hogy ebéd után sziesztázzon-e vagy sem, tutira nem lesz ideje rá.

Merlot 2017.03.20. 11:41:58

", flexelni, fűrészelni, rotakapát indítgatni, és mindezt ebéd utáni sziesztakor, lehetőleg vasárnap. "

Költözz Balatonfüredre, ott nem lehet!

csentecsa 2017.03.20. 13:46:09

"Hupákolás.. istálló cirkusz, gazemberség" Szalacsi idején terjedt ez a hangfelvétel De nekem abból az jött le akkor, hogy a közösülés szinonímájaként használja az illető a "hupákolás" szót.

bbalintus 2017.03.21. 20:39:45

@kommentes nikk: Azt te csak hiszed, hogy nem fog kelleni! :D