Viharsarki Kattintós

Örüljünk együtt Timi fánkjainak!

2016. október 15. 09:11 - Hácsé77

Nem tudtok ti örülni semminek, az a ti bajotok. Timi fánkozója a gyerekeknek akart segíteni. Azoknak a tehetősebb csemetéknek, akiknek az anyukája nem bír fánkot sütni, mert üzletei vannak meg karrierjei több, és a hosszú műkörmei beleakad a sütés közben. De viszont ezek a gyerekek gazdag háttérrel, csecsemőkoruk óta nagyobb divattervezők kollekcióiban járva, de ilyen fánkok nélkül voltak majdnem kényszerűen felnőni, de jött Timi, hátterében a kellemes negyveneseket is le alázó férjével, aki támogatja. És egy robbantó be dopta a fánkos bolt kirakatát egy kővel. Itt jön a bybi. Fel vette a kamera. És ha valakit egy kamera fel vesz, annak meg vannak számlálva a percei, órái, hónapja, évei, mert nem kabkodva, de le csap rá a magyar rendőrség.

Miből állt volna örülni Timivel együtt a fánkoknak? Hol van ilyen fánkozó a világon már itthon is? Tegyétek tűzbe örömötökben a két kezeteket, hogy Timi lehetővé tette! Nigéria, Alaszka, Peru elbújhat!!! Gáncsoskodni, azt tudtok. Mert minden nő erről álmodik. Hogy az Instagrammra fel töltsön magáról olyan profi képeket, amin le alázza a model világot. Én hiszem, hogy az Instagramm egyszer ugyanúgy fent marad mint a kódexek vagy a bibliák. És akkor az idő Timit igazolja. Érdemes Timit bekövetni, mert nem lila köd, amit ő mond, mégis bölcs és van élet tapasztalata, meg sima tapasztalata is. Annyira igaz, ahogy nem azt nézi, de látja a világot. Mert nem azt kell nézni, ki mit mondanak rólad, hanem hogy hányan bekövetnek.

Vannak nagyon sikeres nők ma hazánkban, akik előre viszik az országot. Ceci, Timi, Kata meg az edzős felesége, a Réka. Nekik köszönhetjük, hogy be hoszták idehaza az Instagrammot. Nélkülük a Facebook is egy sivár, átlagemberek irigy durci szemétségeivel tele levő valami lenne, nem pedig a gondtalan női üzletkötéseket be mutató oldal, ahol egy táska értéke többet ér, amik a vállukon van, mint a te tyúkszaros paneled! Vesztes vagy, és ezt még hangosztatod is. Ha nem tudod megfizetni, ne vedd le a polcról! Köszönöm.

Örüljetek, hogy be hoszta Timi ezt az amerikai rendőri ételt hazánkba, és milyen dizájneres már az egész bolt kirakata, meg a belsője is. Mit akartok? Hogy a migránsok be jöjjenek, és meg egyék a nemzeti ételeinket? El veszik ám, ha hagyjuk. Át veszik a kultúránkat, és nem lesz fánkunk. Se halowein, se Valentin nap. De viszont egy tökéletes napi programot úgy tudnák el kébzelni, hogy este fel kelek, és kaszinóba megyek Timi urához, utána be megyek egy stadionba meg nézek egy magyar focimeccset egy kis faluban. Azt hiszitek, hogy ott nem nívós a mérkőzés? Nem tudom, nem értek a focihoz, de Magyar vagyok, és követnem kell a kormányunk által kijelölt kulturális életet. A meccs után fánkos, de oda kis vasúttal menve, véve egy Nagy Idők újságot, mintegy tájékozva, mit fejlesztettünk itthon, és utána fánkevés, utána helikopterrel le Hódmezővásárhelyre vadászni.

Az a ti balyotok, hogy nem tudtok kulturálisan gondolkodni a magyarok csavaros észjárásával. Mert ahol tó van, ott lesz béjka is, ahol Timi van, ott van Instagramm és fánk is. Ahol nagyapó van, ott van Casino. Szálljon helikopterre a képzeletetek, és szárnyaljunk messze a migránsoktól. Timi azt üzeni Brüsszelnek, hogy fánk. Egyenek a rendőreink, hogy el kabják a bedobót, aki be dopta az ablakát Timiéknek. Kell az erő meg a cukor nekik az elkapáshoz. Ne nevetségessé tegyük már Timi fánkozóját! Legyen tánc a befánkosított Budapesten!

 

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkatt.blog.hu/api/trackback/id/tr4111809093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.15. 10:32:16

köszcsy ez lyóó volt, be is követlek mingyá :-)

Látom jó szemmel vetted észre, hogy az igekötőket MINDIG külön kell írni és a Magyar meg nagybetű ! mint az Élet !

Zsuzsi25 2016.10.15. 12:59:23

Ez kurva jo volt!!!!! :D Hatalmas volt!

Zsuzsi25 2016.10.15. 13:00:48

@Kulics: Ugyanmar te sem tudsz orulni semminek, kar orvendo vagy! Szegyelllld! Magad. :D
Viccet felre, tenyleg nagyon kalssz volt, vartam mar, hogy valaki leirja

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.15. 13:08:45

@Kulics:

Nanemár! Ne dícsérd a posztollót, mert nem tud heljesen Magyarul írni. Mer esztet írja:

"Az a ti balyotok, hogy nem tudtok kulturálisan gondolkodni a magyarok csavaros észjárásával."

Milyaz hogy tudtok? Az pediglen tuttok, mindeki tuggya. Nemigaz?

2016.10.15. 13:20:54

Jo poszt, koszi :-) A szomoru az, hogy ezek a nemberek tenyleg azt hiszik, hogy ok az elit... meg hogy ok kepviselik a nivot... Atyaeg! Halvanylile dunsztjuk nincs, hogy mi az igazi stilus, mi az elegancia, mibol all valojaban sikeres nonek lenni, es ures flancolas helyett mivel foglalkozik az igazi elit. Ah, hagyjuk, remenytelen a hazai helyzet!

Bafana 2016.10.15. 13:21:02

@Kulics: Ugyannnmá, a Smitpál hejjesírássi verseny en indully el és nyerhetel egy fánktot!

Visceroid 2016.10.15. 13:42:01

"Timi azt üzeni Brüsszelnek, hogy fánk"

Nem csak Brüsszelnek (őket nem érdekli), hanem a Zembereknek is. Hogy is volt? "Egyenek kalácsot!"? Ha nem is igaz az idézet, most kis magyar népünk azzá teszi!

Lucifer Morningstar 2016.10.15. 13:44:35

@Kishableany:

"Halvanylile dunsztjuk nincs, hogy mi az igazi stilus, mi az elegancia,"

Van. Igaz, Fülig José féle, de van.

varisztor 2016.10.15. 14:03:58

@Kulics: Az Élet Iskolája is nagybetű, mert ott Isten a tanár és aki kijárja ezt az iskolát az mind halott.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.15. 14:16:27

Bezzeg a ballib üzletasszonyok !

Klárika meg a többiek.
Azok aztán csupa jókedv ragyogás, és nuku modernség, meg fészbuk, instagramm.
Csak az élet a komojság, és az odaadás. Néha ugyan lecseélik az elftársak az öregecskedő feleségeket, dehát ez betudjuk a kanos munkásőrök 20 éves nosztalgiázásnak.

Visceroid 2016.10.15. 14:20:45

" Néha ugyan lecseélik az elftársak az öregecskedő feleségeket, dehát ez betudjuk a kanos munkásőrök 20 éves nosztalgiázásnak. "

Így igaz. A fideszes elftársak gyakran cserélgetik öregecskedő feleségeiket.

Leonard Zelig 2016.10.15. 14:26:09

Karalyra sikerült ez ópusz

medium size devil 2016.10.15. 14:35:56

Brüsszel is kapja be a fánkot

bulista 2016.10.15. 14:54:47

@medium size devil: Ja, gondolom ezek a fánkok látszanak meg a brüsszeli magyar nagyasszonyok elképesztő méretűre hizlalt fején és testén - lásd pl.: Pelczné és Balóné...

VadMacs 2016.10.15. 14:57:34

Hol késik ez a bolgár turbóf@szbirka? Éppen báncsák a lipsikok meg a sorosbérencek a munkaadóit. Vagy fejtágításon/trafikosztáson van az istenbarma? :)

Jakab.gipsz 2016.10.15. 15:05:18

És a rossz akaróink azon sopánkodnak, hogy Magyarország esetébe, veszélybe van a sokszínűség és a demokrácia és persze a jogállam, sőt az európai elvek.
Pedig amint látjátok az elitünk igyekszik, csupa-csupa derék demokrata, csinálja a nyitott társadalmat, nálunk nincs titkolózás mindenki tud mindent. Hol van itt a probléma?

simplemente 2016.10.15. 15:07:53

Basszus,pedig én felnéztem rá eddig,hogy 8 osztállyal pénz nélkül üzletember lett,de hogy az sincs meg neki.......

ComLo 2016.10.15. 16:10:00

1-2 ponton túl lett tolva, bàr kètsègtelenül ez a parodisztikus oldalt erősítette. Hogy akkor mi a baj ezzel? Hogy enèlkül FULL 100%ban azonos a stilus ès a mondanivalo azzal amit "ez" a kategoria kèpvisel ès postol. Màshogy fogalmazva ez az írás vèszesen közel van a mai magyar valosàghoz. :-) ..... :-(

Broáf az egész világ 2016.10.15. 16:18:37

@Jakab.gipsz:
A probléma a válság utáni receptció, az ánusz arcú funk-y

csentecsa 2016.10.15. 16:22:06

Timike pasija ott szúrta el, hogy nem ballibsi médiát csinál, ha így tenne, kétes húzásai bocsánatos bűnökké válnának, és Timike fánkja is jobban ízlene az indexeseknek..:)

a nemzet fogatlan provokátora 2016.10.15. 17:01:47

Nem a fánk kicsi, hanem a pofánk túl nagy...

Netuddki. 2016.10.15. 17:02:29

@csentecsa: A timike pasija ott szúrta el, hogy meglopta a magyar embereket...

robogó 2016.10.15. 17:53:02

Qurvajó írás ,így gondolom én is.

robogó 2016.10.15. 17:53:46

Qurvajó írás ,így gondolom én is.

Bud Spencer Piedone (törölt) 2016.10.15. 17:54:31

Engem ez nem érdekel

Az én kedvencem ugyanis a bab!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.10.15. 18:03:34

@Ballib cenzúrázók réme 18: Bezzeg az ilyen rohadék fideszbérencek, mint te, akik csak bezzegelni tudnak. Te most komolyan véded a nemzeti pockot, meg a gold digger csaját? Azért írtál ide be? Pedig ezek tényleg csak ártanak a fideszednek, mert nincs ember, aki ezekkel szimpatizálna.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.10.15. 18:05:08

@csentecsa: Te pedig teli pofával szidnád. Így megy ez.

Orbán Viktor (törölt) 2016.10.15. 18:14:28

Kalbász nincs?

Mercel 2016.10.15. 19:09:08

Hehe.
Fogadjunk, hogy a Poszternek megvolt az egy Komisz kölök naplója..:D

Amúgy a kóstoló lehet, hogy nem jóindulattal volt kikövezve, de normális ember két okból sem vesz egy többé kevésbé (inkább kevésbé) kikupált ősi mesterséget profi szinten űző hölgyemény boltjából semmit.
1, Elvi és morális okok.
2, És meg nem nézem mégegyszer - de úgy rémlik, hogy a kóstolt 12 fánk valami négyezerhéccáakármennyi volt.

Az ősi mesterség űzését természetesen a fánkkészítésre értettem.:)

sure_shot 2016.10.15. 19:30:28

Má kellett ez:)
***** a stílért

bulista 2016.10.15. 19:32:42

Hát, szerintem Kamu Roland levetett nője szép karriert futott be a vén adócsaló mellett! Szegény Rolit meg azért csukták csak le, mert anno nem ütött elég nagyokat....

bulista 2016.10.15. 19:37:29

@Orbán Viktor: Nincs, de 98 %, hogy Brüsszelből küldenek!

fgabor12 2016.10.15. 19:47:26

@Ballib cenzúrázók réme 18: Egy kicsit mellé lőttél buzikám. Mi is van kusza szemmel.Erröl ugass.Köcsög.

conchita wurst 2016.10.15. 19:47:33

csak azon csodálkozom mér nem keres vajna egy kedves lányt...

na jó legalább egy jó ribit. Ilyet amerikában is találhatott vóna.

Merlot 2016.10.15. 20:34:17

Végre egy blog, ahol nem a pumpa megy fel, hanem a gatya esik le rólam a röhögéstől! :)))
Szerintetek ez a szerencsétlen valóban így ír, vagy csak marhul...?

3x 2016.10.15. 20:41:23

A helyesírásod az ugye komoly? Mert viccnek elég durva! :)))

kvadrillio 2016.10.15. 21:03:29

miket is csinálnak is ezek a rabszolgabéren tengődő emberkék...ugye.....a franc a belükbe ! Hogy is jut eszükbe ezeknek, mikkor azt látják a tőlük elrabolt milliárdokból a sznobok, hogy parádéznak a fánkjaikkal...ugye...Pedig megszállhatná őket az orbáni bo.ldogság már attól is, hogy mennyi milliomos emberkét is csinált orbánbácsi az EU-milliárdokból a minimálbéres rabszolgák felzárkóztatásának kihagyásávaűl ugye.....SZTEM RÖVIDESEN TIMIKÉT FEL IS APRÍTJÁK ÉS MEGSÜTIK GRILLEN.....:o)

kvadrillio 2016.10.15. 21:03:58

@kvadrillio:
NEMNEM! NEM KELL A NÉSZABI ! BULVÁR KÖLL A NÉPNEK, KI KIT BASZOTT MEG, HÁNYSZOR HÁNYT KOKAINTÓL, KINEK VÁGTÁK LE A FEJÉT, SZÚRTÁK ÁT A SZÍVÉT, SARKI KATA KIKNEK PUCSÍÍÍTOTT A FOTÓSÁN KÍVÜL, ZIMÁNYLINDUSKA HÁNY GYEREKET CSINÁLT A KEDVES NŐFALÓFERENCCEL...MEG A FASZOM KIVEL AKADT ÖSSZE A DROGBULIN UGYE.......CSAKHOGY ! EZEK A TORZULT FIATALOK IS FELNŐNEK ECCER ÉS HÁTHA KERESNEK VALAMI NORMÁLIS TÁJÉKOZTATÓ ÚJSÁGOT, SAJTÓFELÜLETET MAGUKNAK, HAMÁR SZNOB-ELITÜNKNEK CSAK A HELIKOFFEREK A FONTOSAK !!! JAHHH..., HOGY ESTERHÁZI ELHALÁLOZOTT PETIKÉNEK SEM TERCCET A NÉPSZABI NEVE ??? HÁT...AZ Ő NEVE SEM TECCET SOKAKNAK...UGYEHHH...:o)))

Magyarország egyetért abban, hogy nagyon fontos a sajtó szabadsága

Publicus: Az emberek kétharmada szerint soha nem telepedett még rá így kormány a médiára. Megjelent az első közvélemény-kutatás a Népszabadság bezárásáról.
Puccsot hajtottak végre a líbiai egységkormány ellen

kvadrillio 2016.10.15. 21:10:48

EGYBKÉNT AZ ILYEN FÁNKRA RÁ SEM TUDOK NÉZNI ! HA NÉHA MEGKÍVÁNOM A FÁNKOT CSAKIS A LEKVÁROSAT SZERETEM ÉS CSAKIS SÁRGABARACK LEKVÁRRAL. ELMEGYEK A PENNYBE ÉS VESZEK EGY TÁLCÁVAL 12 DB-OT, MICRÓBAN MEGMELEGÍTEM ÉS 3-AT FELZABÁLOK BELÓLE.....:o) ÉS NEM ÉRDEKEL MI VAN BENNE, MERT NEKEM FINOM ! :))) ÉS BELEKERÜL KB 720 FT-BA...

wolves84lb 2016.10.15. 21:10:57

@Ballib cenzúrázók réme 18: az csak a hozzád hasonló balfasz fidesztrollnak nem esik le, hogy a szocik idejében még nem igazán arról szólt a mobil, mint most. De a lényeg, te zombi, hogy megkapod az 5 ft-odat a böfögésedért.

kvadrillio 2016.10.15. 21:12:59

@kvadrillio: jahhh és babgulyás is eszek hozzá.......:O) nem eszem....hiába no ! szeretem őket !

kvadrillio 2016.10.15. 21:15:54

@kvadrillio: ...ma meg székelykáposztát ettem sertéscombból és sertésoldalasból, parasztkolbásszal.....tejfölösen... utána meg lúdlábat majszoltam..:) Timike meg kapja be a szar amcsi fánkjait ! :O)))

morph on deer 2016.10.15. 21:27:48

Maguk kérem itt nem látják a fánktól az erdőt!
Mert bizony ez is tésze annak a globális összeesküvésnek, melynek következméne képpen a 'háttérhatalmak' például bezáratták a Népszabit, hogy ezzel is lejárassák pártunk és kormányunk hős hadvezérét, Orbánt, azt a látszatot keltve, mintha nem akarná a nép szabadságát, az Istennek se!
Bizony!
Most a Timike fánkjai szúrták a gonosz háttérhatalmak szemét, - főleg profilból,- így azok kerültek sorra!
Ezzel ugyancsak azt a látszatot akarják kelteni, mintha szeretett vezetőnknek vajna lenne a füle mögött!
Pedig igazából csak akkor látszik, ha Bonyhád felől, helikopterből nézi az ember. De akkor is csak az láthatja, akinek még a rogán is szeme van, és kinézi. A szemét.
Meghogy majd mindenki más is rohadt kövér lesz, nem csak az a kifütyülhetetlenül fütyülőtlen fütyülő...

A pofánk leszakad, itt akkora ármánykodás zajlik, hogy az embernek csak lázármába jutnának ilyesmik eszébe!

Vagy amíg várja, hogy jöjjenek a békák..!

morph on deer 2016.10.15. 21:28:28

Maguk kérem itt nem látják a fánktól az erdőt!
Mert bizony ez is tésze annak a globális összeesküvésnek, melynek következméne képpen a 'háttérhatalmak' például bezáratták a Népszabit, hogy ezzel is lejárassák pártunk és kormányunk hős hadvezérét, Orbánt, azt a látszatot keltve, mintha nem akarná a nép szabadságát, az Istennek se!
Bizony!
Most a Timike fánkjai szúrták a gonosz háttérhatalmak szemét, - főleg profilból,- így azok kerültek sorra!
Ezzel ugyancsak azt a látszatot akarják kelteni, mintha szeretett vezetőnknek vajna lenne a füle mögött!
Pedig igazából csak akkor látszik, ha Bonyhád felől, helikopterből nézi az ember. De akkor is csak az láthatja, akinek még a rogán is szeme van, és kinézi. A szemét.
Meghogy majd mindenki más is rohadt kövér lesz, nem csak az a kifütyülhetetlenül fütyülőtlen fütyülő...

A pofánk leszakad, itt akkora ármánykodás zajlik, hogy az embernek csak lázármában jutnának ilyesmik eszébe!

Vagy amíg várja, hogy jöjjenek a békák..!

morph on deer 2016.10.15. 21:30:42

@morph on deer:

Elnézést, nem magamtól, meg tudom, hogy ebből egyszer is sok:)
De:
"Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!"

kvadrillio 2016.10.15. 21:47:02

JAHHH....AMIT MEGSPÓROLT AN DYKA A NEMADÓZÁSSAL ABBÓL LETT A TIBIKABBE-FÁNKBOLT ??? !

Andy Vajna játékgépeit a NAV se figyeli
Andy Vajna filmipari kormánybiztos és üzletember kiépülő kaszinóhálózatának évi 15 milliárdos bevétele lehet (a teljes piac 20 milliárdos), a nyerőgépei azonban nincsenek bekötne a NAV-hoz.
Napi.hu, 2015. április 20. hétfő, 10:45

Hozzászólok

Elküldöm

Ajánlom

Andy Vajna budapesti Las Vegas Casinóból kinövő hálózatához már öt kaszinó tartozik, négyezer négyzetméteren (a legnagyobb a Corvin-sétányon lévő 1200 négyzetméterrel), összesen 824 pénznyerő automatával - írja a Világgazdaság. A gazdasági tárca szerint idén 6,2 milliárd forintos játékadó-bevétel várható a Magyarországon működő nyolc (még Sopronban, Debrecenben és Nyíregyházán működik) kaszinó után. Mivel a játékadó az árbevétel 30 százaléka, ezért a teljes piac mintegy 20 milliárdra becsülhető. A soproni kaszinó még 2013-ban 1,9 milliárd forintos forgalommal zárt, míg a debreceni és a nyíregyházi kaszinók üzleti tervében 1,5 milliárd forint bevétel szerepel. Így a Világgazdaság által megkérdezett iparági szereplők becslése szerint Andy Vajna öt fővárosi kaszinójában mintegy 15 milliárd forint bevétel keletkezhet.
NAV: tudjuk a játékgépek forgalmát

Mindez önbevalláson alapul, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ugyanis nem nagyon lát rá a játékgépekre. Egyrészt az automatákba már nem építették be az integrált ellenőrző készüléket, amely a működése során keletkező adatokat gyűjtené és rögzítené, másrészt szerveralapú összekötésről szó sincs. Így az állam az online pénztárgépek világában a kaszinók esetében sötétben tapogatózik a bevételek tekintetében - jegyzi meg a lap. Az ellenőrzés annyiból állhat, hogy egy meglepetésszerű razzia során a kamerák felvételei alapján vizsgálhatnák a forgalmat. Ilyenről azonban egyelőre nem hallani.

Sok a kedvezmény

A koncessziós díj leírható a játékadóból, az öt kaszinója után Andy Vajnának elvileg 1,9 milliárd forint koncessziós díjat kellene fizetni. A korábbi havi fix adózást (gépenként előbb 100 ezer, majd 500 ezer forint) pedig felváltotta a százalékos adózás, ami kevesebb, mint a havi félmillió forint. A nyerőgépeket még 2012 őszén tiltották be nemzetbiztonsági okokból, majd meghívásos pályázatok helyett úgynevezett megbízható játékszervezőknek osztotta ki a koncessziókat a gazdasági és a fejlesztési tárca. A gazdasági tárca által várt 6 milliárd forint játékadóbevétel amúgy a töredéke a tiltás előtti 30-40 milliárd forintos biztos állami bevételnek - emeli ki a Világgazdaság.

kvadrillio 2016.10.15. 21:48:17

ABBÓL LETT A TIMIKABBE FÁNKBOLT ???!!! :o) JAHHH....ÍGY KÖNNYŰŰŰ.....

kvadrillio 2016.10.15. 21:57:04

MADARAT TOLLÁRÓL-----ORBÁNT BARÁTJÁRÓL.....

Andy Vajna, a kaszinók igazi királya
Népszava|2015. máj 20. 05:08

Fotó: Népszava

Andrew G. Vajna ugyan az Egyesült Államokban építette fel filmes karrierét, mégis Magyarországon, Orbán Viktor bizalmasaként vált igazán befolyásos emberré. Vajna köztudottan jó kapcsolatot ápol Habony Árpád "önkéntes" tanácsadóval is, tavaly például együtt süttették a hasukat a Riviérán. Valószínűleg ezen kapcsolatainak is köszönheti, hogy évi 15 milliárd forintot tesz zsebre kaszinói után. Az offshore cégekkel több ízben is összekapcsolt filmipari kormánybiztos a törvénymódosításoknak köszönhetően mára az online-szerencsejáték ipart is uralja.
hirdetés

Andrew G. Vajna igyekszik sikeres üzletembernek mutatni magát a nyilvánosság előtt, ám ez az Átlátszó szerint koránt sincs így: a hozzá köthető vállalatok többsége - legalábbis papíron - súlyos veszteségeket termelt az elmúlt években. 2014-ben cégei közül csupán kettőnek ment jól, mindkettő az államhoz sok szálon kapcsolódó szerencsejáték-iparhoz kötődik. Vajna egyik nyereséges érdekeltsége az a Las Vegas Casino Kft. (LVC), amely elnyerte az állami kaszinókoncessziókat. A másik pedig a Bár-Co Kft., mely a helyiséget bérli a Las Vegas Casinonak - hogy a bérléshez miért van szükség külön cégre, nem tudni.

Mindkét cég offshore társaságokon keresztül köthető Vajnához: az LVC tulajdonosai luxemburgi és amerikai cégek - köztük a luxemburgi AV Investments s.a.r.l., mely tulajdonos a Bár-Co-ban is. Az Átlátszó adatai szerint az LVC 2010 és 2014 között 16 milliárd forint árbevételt termelt, az adózott eredménye 3,1 milliárd volt, melyet tulajdonosai mind ki is vettek osztalékként. A Bár-Co ugyanebben az időszakban 418 millió adózott eredményt produkált, amiből 324 millió forintot fizetett ki a tulajdonosnak.

A szerencsejátékkal ellentétben más területeken nem olyan sikeres a vállalkozó: az oknyomozó portál például súlyos mínuszokat talált Vajna két luxusruházati érdekeltségében. A Roberto Cavalli üzletet üzemeltető RC Fashion Kft.-nek évekig egyáltalán nem volt bevétele, előtte két év alatt 336 millió forintot hozott, de ez a bevétel sem tette nyereségessé a vállalatot - az üzlet mára bezárt. Hasonlóan "eredményes" volt a Babylos divatházat üzemeltető Sport & Fashion Kft., mely csak 2011-ben volt nyereséges, 2013-at már 68 milliós adóssággal zárta. Az Orbán bizalmasához köthető többi, kisebbnek mondható cég hasonlóan sikertelen négy évet produkált: az Intercom European Kft. egyedül 2012-ben zárt pozitív eredménnyel, a Közraktár 4 Kft. szintén 2012-ben 4 millió forintot, a Gibs Kft. 2011-ben 154 ezer forintot, 2013-ban 901 ezer forintot termelt. Emellett a Gibs a 2010-és évet több mint 130 millió veszteséggel zárta.

Hatalmas veszteségeket termelt az - offshore Magyar Enterprises-en keresztül szintén Vajnához köthető - Intercom Zrt,. amelynek mérleg szerinti eredménye 2010-ben például 4 milliárdos árbevétel mellett mínusz 973 millió forint volt, 2013-ban pedig 2,6 milliárdos árbevétel mellett mínusz 451 millió forint.

A Világgazdaság áprilisban felmérte Vajna folyamatosan épülő kaszinóbirodalmát: a milliárdos üzletember összesen mintegy négyezer négyzetméter alapterületű játéktermei, és 824 darab pénznyerő automatája révén nagyjából évi 15 milliárd forint haszonra tehet szert. A gazdasági tárca szerint idén 6,2 milliárd forintos játékadó-bevétel vár a Magyarországon működő nyolc kaszinó után - a játékadó az árbevétel 30 százaléka. Az iparági szereplők becslése szerint Vajna öt kaszinójában mintegy 15 milliárd forint bevétel keletkezhet. Az Együtt 2014 szerint "pofátlan és tűrhetetlen", hogy a kormánybiztos évi 15 milliárdot kaszál budapesti kaszinóival, melyek koncesszióját "a Fidesz-kormánytól kapta ajándékba". Szerintük a Fidesz úgy alakította át a szerencsejáték-szervezés törvényi környezetét, hogy azzal Vajna cégei jártak jól.
A kormánybiztos
Vajna 2011-ben lett filmügyi kormánybiztos, feladata hivatalosan "a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása". Megbízását 2012-ben határozatlan időre meghosszabbították. A 2011-ben elfogadott filmtörvény kizárólagos rendelkezési jogkört adott a Vajna által irányított Nemzeti Filmalapnak, valamint bőkezű támogatást is biztosított a filmiparnak a hatoslottó játékadójából.
A törvény nem zárta ki, hogy a Filmalap vezetőségének filmipari érdekeltsége legyen, sőt, az egykori producer országgyűlési meghallgatásán kijelentette, hogy az általa alapított Intercom Zrt.-vel forgalmaztatná az állami pénzből készült alkotásokat. Pedig épp ebben az időszakban több produceri cég felszámolása megindult a már megítélt, de visszatartott állami támogatások miatt. A felszámoló elvette az állami pénzből készült filmek szerzői jogait is.

kvadrillio 2016.10.15. 22:06:57

MIJEZ ITTEN-E-E-E ??? DOLGOZIK A TIKTAK-TEK ???! :o)))

Betörtek Sándor Mária otthonába - Iratok is eltűntek
nepszava.hu|2016. okt 15. 15:36
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]

Népszava fotó
0
inShare

Mialatt a feketeruhás nővérként elhíresült volt ápolónő a Magyarországért Mozgalom országjárása keretében lakossági fórumot tartott Pécsett, ismeretlen tettesek betörtek budapesti otthonába. A tettesek személyes tárgyakat, adathordozókat, számítógépeket, jegyzeteket tulajdonítottak el - értesült a Sztárklikk.
hirdetés

Péntek este került megrendezésre a Magyarországért Mozgalom országjárásának második lakossági fóruma. A civileket összefogó ernyőszervezet rendezvényén kezdetben úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben lesz. A szép számmal összesereglett közönség többek között Mendrey László, Tóth Zoltán, Sulyok Blanka, Ráday Mihály, Dalos Péter és Sándor Mária előadását hallgathatta. Miközben a fekete ruhás nővér a záróbeszédét tartotta, férjétől érkezett a hír: nagy baj történt. Ismeretlen tettesek behatoltak otthonukba, és minden könnyen mozdítható értéket elvittek. Az éjszakába nyúló helyszínelésen kiderült, hogy a családi ékszerek, emléktárgyak mellett eltűntek számítógépek és iratok is. A történtek miatt biztonsági okokból a fekete ruhás nővér jelenleg nem érhető el sem E-mailen, sem a közösségi oldalán - olvasható a portálon.

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.15. 22:16:45

@csentecsa: Kussolj már vazze! Hát Te semminek nem tucc örülni? Ha nem hőzöngenénk itten, akkor mi a faszbúl keresnéd meg a napi bebacnivalyót? Mehetnél feldélnélkült árulni, koetchoeg.

sobrijoska10 2016.10.15. 22:54:24

Reklámot a LIDL-is ~80 Ft-os fánknak!

Zsuzsi25 2016.10.16. 02:01:10

@sobrijoska10: az nem jo ezeknek a rozsadombi facebook first ladyknek

annamanna 2016.10.16. 03:05:57

Remélem, hogy sok gluténmentes hi rakódik rályuk. Nyilván az ő céljuk is az, hogy a magyarok minél előbb elérjék a Vágó-súlyukat (erre 5 évvel ezelőtt Kertész Ákos is utalt, persze csak finoman célozgatva). A tokás állról mindenképpen több bőrt lehet lehúzni, mintha fel lenne kopva.
Schobert Norbitól elvárom, hogy lehúzza róluk a (soha rájuk nem öntött) keresztvizet.
Mivel Sarka Kata is életmódtanácsadó műsort kapott a tv2-n, így tőle is elvárok egy tüntetést a MrFunk ellen.
Tehát reményeim szerint mielőbb összeáll a Schobert-Rubint-Sarka-tengely, és össznépi harag zúdul a sertés (bocs, gyermek)-hízlaldára.

panoksz 2016.10.16. 05:42:39

Definition of "funk": a strong offensive smell

Orbán Viktor (törölt) 2016.10.16. 08:48:07

Nem volt kalbász.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.10.16. 08:59:14

Hát, ez tényleg állati jó volt, de legjobb az a logó a végén, azon konkrétan felvisítottam! :))

véleményM 2016.10.16. 10:44:51

Két dolog fájt olvasás közben. Az egyik, hogy ez az úri ribanc itt rontja a levegőt a mikulásával együtt, a másik a magyar nyelvet gyalázó, otromba helyesírás. Egyiknek sincs helye ebben az országban!

2016.10.16. 11:20:19

@csentecsa: Timike pasija ott szúrta el, hogy 6 év alatt többet lopott, mint az elmúltnyolcév kedvezményezettjei összesen és elvett egy ribancot, akivel tele van a bulvár és a bulvárfüggő idióták el is hiszik, hogy az a jó világ.
Te meg addig örülj, amíg a nem fideszhívők effélék miatt morognak, mert ha elfogy az efféle morognivaló, akkor téged is ugyanúgy belefojtanak a Dunába, mint Timikédet meg a pasiját.

morph on deer 2016.10.16. 12:50:58

Hálátlan népség!

Fánk ju ól..!

Kelly és a szexi dög 2016.10.16. 13:03:07

jaj de jó a fánk, tele van a pofánk!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 13:13:47

Tui csak ne viccelődjetek timikén! Ezt a blogot is a Párhuzamos és a zsidó háttérhatalmak pénzelik.