Lassan ki kell merészkedned az utcára, ahol ismerősök jöhetnek veled szembe. Nem, itt sajnos már nem elég némán lájkolni, kellemetlen, de köszönnöd kell.

Eljön az idő, amikor már nem tudod a téli sötétségre fogni a rosszkedvedet, be kell vallanod, hogy egy unalmas seggfej vagy.

Pufi kabátban jártál, aha. Nem a kabát volt pufi, te lettél az, ez rögtön kiderül, ahogy nem kell szibériai öltözet egy sétához.

Végre csicseregnek a madarak. De magadnak azért ne hazudj: valójában beteg, öreg, fekete varjak kárognak csak körülötted.

Ahogy olvadni kezd, egyből érzékelheted a természet megújulását, a szemed láttára bújnak elő a csikkek, a PET palackok, sörösdobozok és chipses zacskók.

Amikor autót vezetve idén elsőként látsz meg az utcán egy formás női lábat, majdnem karambolt okozol. Főleg, mert kiderül, hogy az nem láb volt, hanem kéz, és nem nőé, hanem egy idős bácsié. (Teljesen szétvágta az agyadat a téli depresszió.)

Ha már csak egy-két modoros manírbajnok búékol, akkor biztos lehetsz benne, hogy kevés van hátra a télből.

Minél jobban várod a jó időt, annál több sár, takony, köd, eső, jeges szél, latyakos okádék és szmog zuhog a nyakadba.

Mindjárt kint vagyunk, és ezt a rettenetes, hideg szürkeséget felváltja végre a várva várt, felszabadítóan ragyogó eső, eső, eső.

Hatszor is megnézed a naptárat, de csak azt látod, hogy idén május elseje és húsvét is március 15-re esik, ami ráadásul hétfő, és abból kettő egymásután.

Nincs semmiféle buktató. A tavasz maga a boldogság. Kezdheted nyírni a füvet.